

Egy műesés után adott piros lap hozott fordulatot a Bajnokok Ligája-meccsen
Megvan a BL rájátszásának első továbbjutója, a lefújás után kitört a balhé a pályán.
Megvan a BL rájátszásának első továbbjutója, a lefújás után kitört a balhé a pályán.
Nem tűnik túl szerencsésnek az időzítés.
242. alkalommal csapott össze egymással a két milánói gigász.
Mindössze félév után távozhat Milánóból a kétszeres BL-győztes csatár.
Az ajánlat időzítése érdekes, mivel a védő nemrég igazolt az AC Milanhoz.
Új csapatának a szurkolóit is üdvözölte már a BL-győztes játékos.
A rutinos védőnek nyár óta nem volt csapata.
Egy hosszú történet végére került most pont.
Beszédet mondott a svéd ikon.
Máris megszerezte első trófeáját az olasz sztárcsapattal.
A Milan és az Inter összecsapása felejthetetlen klasszikus lesz.
Kérdés, hogy ez teljesülhet-e.
Miután a játékos kifakadt a spanyolok döntése miatt, nem várt megmentője lehet.
A piros-feketék öt perc alatt fordítottak a Juventus ellen.
Gian Piero Gasperini együttese legutóbb szeptemberben veszített pontokat a Serie A-ban.
Paulo Fonseca együttese már a 23. percben négy góllal vezetett, komoly kiütés lett a vége.