Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az Európai Bizottság múlt héten nyilvánosságra hozott irányelvre vonatkozó javaslata korlátozná a tagállamok állami szerveit abban, hogy jogos érdekeik megvédése, valamint az állami intézmények iránti közbizalom fenntartása érdekében bírósághoz forduljanak az újságírók és a civil szervezetek valótlan tartalmú állításaival szemben.
A Bizottság értelmezésében az állami fellépés a zaklatás egyik formájának minősül, mely megfélemlítő hatású, és ezáltal ellehetetleníti a közérdekű ügyekben való felszólalást. A testület a helyzetet a „közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek" fogalmának uniós jogba történő bevezetésével orvosolná, és a határon átnyúló vonatkozású peres ügyekben – a belföldi polgári peres és büntetőügyek nemzeti hatáskörbe tartoznak – különböző, visszatartó erejű szankciókat és egyéb eljárási szabályokat határozna meg annak érdekében, hogy korlátozza az állami fellépést. A lopakodó hatáskörbővítésként értékelhető irányelv-javaslat mellett az EB ajánlást is elfogadott, melyben arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a belföldi ügyeikben is hangolják össze jogszabályaikat a tervezett joggal.
A Bizottság javaslata alapjogi szempontból megkérdőjelezhető, hiszen korlátozza a bírósághoz fordulás jogát.
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
Az 59/1993. (XI. 29.) AB-határozat kimondta, hogy az eleve sikerre nem vezető eljárások „kibontakozását" – melyek a Bizottság szerint ellehetetlenítik az újságírók és a civil élet szereplőinek munkáját – a polgári eljárásjogban szabályozott úgynevezett perakadályok korlátozzák. A taláros testület e határozatában azt is rögzítette, hogy a jogi korlátozások nem érinthetik a bírósághoz fordulás alapvető jogának lényeges tartalmát, vagyis a korlátozásnak elkerülhetetlenül szükségesnek és az elérni kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie. Továbbá a bírósághoz való fordulás alapvető joga a fél pozícióját biztosítja a bírósági eljárásban a személyeknek: a személyek tehát alanyai, alakítói, és nem „elszenvedői" a bírósági eljárásnak.
Az Európai Bizottság tagjai nagy lépésként értékelték a javaslatot: Didier Reynders, jogérvényesülésért felelős uniós biztos nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a véleménynyilvánítás [...] aktív gyakorlása kulcsfontosságú egy egészséges és virágzó demokráciában", míg Věra Jourová, értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos szerint „egy demokráciában a gazdagság és a hatalom révén senki sem győzheti le az igazságot."
Reynders szavai kétségkívül megállják a helyüket és követendők, azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még a véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga sem érvényesülhet korlátlanul, a sajtónak és a civil élet szereplőinek is vannak meghatározott jogszabályi kötelezettségei, melyek megsértése esetén jogos a peres úton történő (állami) fellépés.
A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény rögzíti, hogy Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. Ugyanakkor a médiarendszer egészére kiterjedő kötelezettség, hogy ezekről az ügyekről és eseményekről hitelesen és pontosan tájékoztasson. A 13/2014. (IV. 18.) határozatában az Alkotmánybíróság az Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdéséből vezette le, hogy az állami intézményekbe vetett közbizalom a véleményszabadság és így a közügyeket érintő szólás alkotmányosan igazolható korlátját jelenti. A 3001/2018. (I. 10.) AB-határozathoz fűzött különvéleményükben az alkotmánybírók kifejtették, hogy valamely alapjog – például a véleménynyilvánítás szabadsága – visszaélésszerű gyakorlása sértheti a közérdeket is. Ráadásul a szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás alapjogával való visszaélés tömegessé válása alkalmas a köznyugalom megzavarására, súlyosabb esetekben hozzájárulhat a demokráciába, illetőleg a demokratikus intézmények működésébe vetett bizalom megrendüléséhez is.
Tehát – Reynders szavaival egyetértve – a véleménynyilvánítás aktív gyakorlása természetesen kulcsfontosságú egy egészséges demokráciában, azonban a sajtó, és így az újságírók tájékoztató tevékenységének szabadsága sem korlátlan, hanem más alapvető jogok vagy alkotmányos értékek érvényesülése érdekében kötelezettségekkel tűzdelt. A sajtószabadság gyakorlása önmagában nem terjed ki a valótlanságok közzétételére, sőt, az újságírók egyik fő felelőssége a közölt hírek, információk hitelességének ellenőrzése (34/2017. (XII. 11.) AB-határozat). Ebből kifolyólag az állami fellépés aránytalan korlátozása az eredeti szándékkal ellentétes hatás kiváltására alkalmas.
Jourovával is egyet lehet érteni abban, hogy nem szabad engedni, hogy egy demokráciában a gazdagság és a hatalom révén bárki legyőzze az igazságot. Azonban a közelmúltban napvilágot látott kép- és hangfelvételek alapján, mindez nem az állami szervek fellépése miatt, hanem a különböző NGO-k tevékenysége révén veszélyforrás. Videós anyagok nyújtanak részletes betekintést abba, miként hamisítják meg a valóságot a Soros Györgyhöz kötődő álcivil szervezetek. A felvételeken a Soros-szervezetek prominens személyei (például Andrej Nosko, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) korábbi igazgatója, vagy épp az amerikai tőzsdespekuláns által dollármilliókkal támogatott Amnesty International korábbi magyarországi igazgatója) és egyéb baloldali szereplők részletezik, hogyan kenyerezik le és befolyásolják munkájukban az újságírókat annak érdekében, hogy azok számukra kedvező anyagokat gyártsanak a balliberális fősodorral egyet nem értő tagállamokkal szemben. A felvételekből egyértelműen kiderül, hogy milyen erős ráhatással rendelkeznek a nyilvánosságra az NGO-k, mely jelenség megfelelő módon – akár irányelv formájában – történő szabályozása valóban előremutató lépés lenne annak érdekében, hogy gazdasági hatalma révén senki ne győzhesse le az igazságot. A Bizottság azonban a már jól ismert politikai okoknál fogva nem így tesz, hanem éppen ellenkezőleg, ilyen körülmények között fosztaná meg az állami szerveket a bírói út igénybevételétől.
Bár az Európai Bizottság szerint az állami szervek folytatnak stratégiai pereket, a valóság ezzel szemben az, hogy mind Nyugaton, mind Magyarországon e rendszerdöntő technika a balliberális térfélen szerveződik, mégpedig a szélsőséges Alinsky-elvek alapján és szellemében.
Saul Alinsky, egykori kommunista aktivista „A radikálisok 12 szabálya" című művében foglalta össze nézeteit arról, hogy milyen szélsőséges lépéseket lát elfogadhatónak a hatalom megszerzése érdekében. A módszerek célja a jogi határok feszegetésével és átlépésével, valamint a kormányzat és az állami szervek feletti permanens nyomásgyakorlás által a politikai nyugtalanság szítása és a társadalmi feszültségkeltés.
A kommunista aktivista tételei többek között a következők voltak:
A baloldal – többek között – e pontok mentén építette ki a stratégiai pereskedés hazai technikáját, melyhez a legkülönfélébb eszközöket, sőt a kisebbségekben lévő társadalmi csoportokat sem rest felhasználni, mindezt a hatalom megszerzése érdekében. További bizonyítéka annak, hogy alapvetően egy baloldali eszközről beszélünk, egy, a Soros György által támogatott Magyar Helsinki Bizottság által korábban közzétett tanulmány, melyben kifejtésre kerül a stratégiai perek fontossága, mint az illiberális államokkal szembeni ellenállás lehetséges eszköze (8. pont).
Hazánkban a stratégiai pereskedés legelterjedtebb formái közé tartoznak a közérdekű adatigénylésekkel kapcsolatos ügyek, mely jogot a baloldali szervezetek gyakorta arra használnak fel, hogy nagy mennyiségű és indokolatlan igénylésekkel – „kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el. Ha az a szabálya, hogy minden levélre válaszolnia kell, küldj 30 000 levelet" – ellehetetlenítsék az állami szervek munkáját. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében ugyanis a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek, az adatot kezelő közfeladatot ellátó szervnek legfeljebb 15 napon belül kell eleget tennie, és az adatszolgáltatás teljesítése a jelentős terjedelmű vagy aránytalan mértékű igénybevétellel járó adatigénylés esetében sem haladhatja meg a 30 napot. Amennyiben a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasításra kerül, vagy a teljesítésre nyitva álló határidő eredménytelenül telik el, az igénylő a bírósághoz fordulhat. Ezt a szigorú előírást használják ki rosszhiszeműen a különböző NGO-k és sajtóorgánumok annak érdekében, hogy szisztematikusan indítsanak meg stratégiai pereket az állami szervekkel szemben.
A stratégiai perek másik gyakori formája a különböző kisebbségek politikai célok mentén történő felhasználása a jogvédelem jelszava alatt, melyben szintén meghatározó szerepet töltenek be a Soros Györgyhöz köthető nem kormányzati szervek. A kisebbségben lévő társadalmi csoportok jogainak védelme kiemelt érdek, azonban a Soros-szervezetek célja nem ez, hanem a politikai nyomásgyakorlás és a társadalmi feszültségkeltés az Alinsky-elvek szellemében.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF), mely szervezetet a 2016-os megszűnéséig olyan támogatói kör pártfogolt, mint a Nyílt Társadalom Intézet (OSI), a Norvég Civil Támogatási Alap, a Magyar Soros Alapítvány és az Ökotárs Alapítvány, számos stratégiai pert indított a cigány származású diákok szegregációjával összefüggésben, melyek hatalmas feszültséget eredményeztek a társadalomban. Mind a nyíregyházi Huszár-telepi iskola, mind a gyöngyöspatai iskola szegregációs ügyében ez az NGO járt el. Előbbi ügy azért emlékezetes, mert a keresztényellenes kijelentéséről elhíresült Niedermüller Péter a Kúria jogerős döntése ellenére is – mely kimondta, hogy nem valósult meg szegregáció a cigány származású diákok esetében – az Európai Bizottsághoz fordult annak érdekében, hogy kötelezettségszegési eljárást indítsanak meg hazánkkal szemben. A gyöngyöspatai eset során pedig a CFCF fellépése következtében 80 millió forint kártérítést kellett megfizetnie az iskolát üzemeltető helyi önkormányzatnak, mely végül majdnem a város tönkremenetelét eredményezte.
Ezekben az esetekben a nagyszámú stratégiai perek nyilvánvaló célja az, hogy hatásukra eljárások induljanak meg Magyarországgal szemben a különböző nemzetközi intézmények révén. Mindez a CFCF egyik alapítójának korábbi interjújából is egyértelműen kiderül: „mindenképpen érdemes lenne megkísérelni, hogy valamilyen roma iskolai szegregációs ügy eljusson a luxemburgi Európai Unió Bírósága (European Court of Justice) elé." Ennek érdekében az NGO fennállása alatt számos iskolával, tankerülettel és állami intézménnyel szemben indított stratégiai pert a cigány származású diákok jogtalan elkülönítése címén, mely tevékenység minden bizonnyal jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének kezdeményezésére kötelezettségszegési eljárás indulhatott hazánkkal szemben a romák hazai szegregációjának vádjával.
A hazánkban folytatott stratégiai perek egy további típusa volt az úgynevezett börtönper. Az NGO-k – többek között a korábban már említett és az Európai Bizottság által is támogatott Magyar Helsinki Bizottság – aktív közreműködésével megindított eljárások következményeként a magyar államnak a rossz fogvatartási- és börtönkörülmények címén több mint 10 milliárd forint kártérítést kellett kifizetnie az elítélteknek. Bár a hazai jogi szabályozás védte a fogvatartottak emberi méltóságát és kártalanításra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmazott, mindez kevésnek bizonyult az enyhe európai szabályozással összevetésben. A baloldalhoz köthető ügyvédek és jogvédő szervezetek ezt felismerve, sorra indították az eljárásokat – több mint 12 ezret – és nyerték a pereket az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. E körülmények hatására végül a büntetés-végrehajtási törvényt is módosítani kellett. A társadalom igazságérzetét sértő helyzetnek a kormány végül a kifizetések azonnali hatállyal történő felfüggesztésével vetett véget.
Az Európai Bizottság tehát félreértelmezi a valóságot akkor, amikor állami eszközként azonosítja a stratégiai pereket, és ennek következtében jogokat kíván megvonni az állami szervektől. Éppen ellenkezőleg, ideje lenne jogi úton is elejét venni annak, hogy a semmilyen demokratikus felhatalmazással nem rendelkező NGO-k visszaélésszerű joggyakorlásukkal ellehetetlenítsék a demokratikus eszközök igénybevételét, destabilizálják a kormányzati működést és rombolják az állami intézményrendszerbe vetett közbizalmat, továbbá sérülékeny társadalmi csoportokat használjanak fel annak érdekében, hogy vagyoni előnyre tegyenek szert és politikai nyomás alá helyezzék a nemzeti kormányokat.
Az elmúlt időszakban egyre több jel utal arra, hogy a tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező NGO-k, (non-governmental organizations; nemkormányzati szervezetek) például korábbi tisztán jogvédő funkciójukat háttérbe szorítva egyre nagyobb befolyást kívánnak szerezni a hazai politikai térben. Az Egyesült Államokban a hasonló entitásokat külföldi ügynökszervezetként kezelik, aktivitásukat kiemelten figyelik, tevékenységüket regisztrációhoz kötik. A Századvég Alapítvány elkötelezett a nemzeti szuverenitás, a jogbiztonság és az átláthatóság mellett, amelynek nyomán NGO-radar néven monitoring rendszerben, folyamatosan elemzi a vonatkozó szervezetek magyarországi működését.
