Hogy van Putyin?

PUTYIN, Vlagyimir
Novo-Ogarjovo, 2022. március 3. Vlagyimir Putyin orosz elnök videókonferencia keretében tárgyal az orosz biztonsági tanács tagjaival a Moszkva melletti vidéki rezidenciáján, Novo-Ogarjovóban 2022. március 3-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában. MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Andrej Gorskov
Vágólapra másolva!
Rákos, Parkinson-kóros, demens, satöbbi, satöbbi... – folyamatosan ezek a pletykák keringenek Vlagyimir Putyin egészségügyi állapotáról az orosz-ukrán háború kezdete óta a nyugati médiumokban. A hírek többször állítólagos titkosszolgálati forrásból származnak - hitelességüket azonban, enyhén szólva, nehéz ellenőrizni. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig már többször cáfolta, hogy Putyin súlyos beteg lenne. Ráadásul vasárnap hosszú díjátadón vett részt az elnök, amelyet élőben közvetítettek, Putyin pedig láthatóan teljesen jól volt.
Vágólapra másolva!

Legutóbb június elején látott napvilágot állítólagos amerikai kémek kiszivárgott jelentése, amely szerint Vlagyimir Putyin előrehaladott rákbetegségben szenved. Az állítólag titkosított – ám valahogyan, csodák csodájára mégis kiszivárgott – amerikai jelentés szerint Putyint áprilisban rákkal kezelték.

Május végén a brit MI6 egyik volt ügynöke, Christopher Steele állította azt, hogy az orosz elnök állandó orvosi kezelésre szorul, május elején pedig a New Lines Magazine szerzett meg egy felvételt, amelyen állítólag egy Kreml-közeli oligarcha arról beszélt, hogy Putyin súlyos vérrákban szenved. Steele azonban híresen megbízhatatlan forrás, az Egyesült Államokban az általa összeállított dossziét felhasználva akartak a Demokraták eljárást indítani Trump ellen állítólagos orosz kapcsolatai miatt, a Steele-jelentésről azonban kiderült, hogy hazugságokat tartalmaz.

Számos (amerikai és nyugat-európai) pletyka kering az elnök egészségügyi állapotáról Forrás: MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Andrej Gorskov

A főleg a baloldali, liberális sajtóban megjelent vélemények szerint az orosz elnök volt már végstádiumú rákos beteg, Parkinson-kóros és demens is.

Áprilisban két felvétel borzolta fel a kedélyeket, és indultak meg újra a találgatások arról, vajon beteg-e Putyin. Az egyik felvételen, mely az ortodox húsvéti szertartáson készült, Putyin egyes vélemények szerint furcsán harapdálta a száját. Míg a másik felvételen szokatlan pózban ült egy széken.

A fenti találgatásokra azonban sorra érkeznek a cáfolatok. A pletykák, különösen a Putyin haláláról vagy demenciájáról szóló hírek, sokkal inkább tűnnek a közvélemény összezavarására irányuló kísérletnek. Már csak azért is, mert a titkosszolgálati jelentések legfőbb ismérve, hogy titkosak; azok a jelentések, amelyek a sajtóban jelennek meg, nehezen teljesítik funkciójukat - vagyis hitelességük erősen megkérdőjelezhető.

Az elmúlt időszakok találgatásaira Szergej Lavrov orosz külügyminiszter válaszolt.

mondta Lavrov a TF1 francia kereskedelmi televíziónak nyilatkozva.

De nemcsak a Kreml, hanem még a háromszoros Oscar-díjas filmrendező, Oliver Stone is megszólalt az ügyben. Stone két évig az orosz elnök közvetlen közelében mozgott és egy dokumentumfilm-sorozatot is forgatott vele, most egy podcastműsorban beszélt az orosz elnök egészségügyi állapotáról.

„Putyin rákbeteg volt, de legyőzte a betegséget" – mondta Oliver Stone Lex Fridman orosz származású amerikai mesterségesintelligencia-kutató műsorában május végén.

Annyi bizonyos, hogy Vlagyimir Putyin sokat szerepel a nyilvánosság előtt. Legutóbb épp vasárnap reggel vett részt egy rendezvényen a Kremlben, ahol mintegy másfél órán keresztül állva beszédet tartott és állami díjakat adott át.

A felvételen az orosz elnök messze nem tűnik betegnek. Háborús közvetítésünk itt követhető.