Horrorfilmbe illő dolgot talált az ágyában egy férfi - videó

Vágólapra másolva!
Valami rémálomnak tűnhet, de bármennyire is félelmetes, a lény amit a férfi az ágyában talált az igenis valóságos.
Vágólapra másolva!

Jesse Pye arra ébredt, hogy egy ijjesztő lény mászkál a takarója alatt. Előkapta a fényképezőgépét, hogy gyomorforgató felvételeket készítsen a rovarról, amint az átsuhan a lepedőjén.

Reggel 7 óra 30 perc volt, mikor épp felkeltem, hogy munkába készüljek és valami fekete lényt vettem észre az ágyamban, ami egy kígyóra, vagy egy óriási féregre hasnlított.

Felkapta a szemüvegét és a telefonját, amit elkezdett forgatni, mert nem hitte el, amit lát.

Felismerte, hogy egy százlábúval áll szemben, de nem tudta, hogy mérgező-e a rovar. Rákeresett az interneten és kideür, hogy egy vörös fejű százlábú van az ágyában.

Az ízeltlábú hossza elérte a 20 centimétert. Forrás: Twitter

A rovar mérge jellemzően éles, égető fájdalmat okoz a harapás körül, ami további hányingert, fejfájást és bőrelhalást okozhat. A veseelégtelenséghez és szívrohamhoz vezető harapások egyedi eseteit is dokumentálták már.

Próbált magyarázatot találni arra, hogy kerülhetett a szobájába és arra jutott, hogy a hőség miatt húzódott be a házba, ami a napokban elérte a 37 Celsius-fokot is.

A férfi végül megkegyelmezett a rovarnak, kivitte az ágybelijét a házon kívülre és lerázta róla az ízeltlábút, annak ellenére, hogy a közösségi oldalán a kommentelők arra biztatták, hogy ölje meg.