Vágólapra másolva!
A Liverpool labdarúgócsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbította Joe Gomez szerződését.

Az angol klub a közleményében nem számolt be arról, hogy a tizenegyszeres angol válogatott védő mennyi időre írt alá, ám angol sajtóhírek szerint az új kontraktus 2027 júniusáig szól.

"Különleges pillanat ez nekem és családomnak. Már gyerekként is mindig arról álmodoztam, hogy egy nap majd itt fogok játszani, és ezt sosem veszem természetesnek. Az én szememben jelenleg a Liverpool a világ legjobb klubja. Éppen azért könnyű döntés volt, hogy meghosszabbítsam a szerződésemet. Ugyan már egy ideje itt vagyok, de még mindig fiatal vagyok, és a legjobb évek még előttem állnak. Van még mit tanulnom, de van még időm is erre" - mondta a 25 éves angol védő, miután aláírta az új megállapodást a klubbal.

Joe Gomez marad a Liverpoolnál Forrás: AFP/Karim Jaafar

A Charltontól 2015-ben érkezett védő pályafutását számos sérülés nehezítette, emiatt hét év alatt csupán 142 tétmérkőzésen lépett eddig pályára a Liverpoolban. A legutóbbi szezonban minden sorozatot figyelembe véve 21 találkozón szerepelt. Gomez „vörösök" színeiben Bajnokok Ligáját, Premier League-t, angol Ligakupát, FA-Kupát, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is nyert.