A Tankcsapda és Nagy Feró indította a tusnádfürdői koncertprogramot

Tusnádfürdő, 2022. július 19. Résztvevők a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján az erdélyi Tusnádfürdőn, 2022 július 19-én. MTI/Veres Nándor
Vágólapra másolva!
A Transylvanium, majd Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Tankcsapda koncertjével kezdődött meg kedden a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a székelyföldi Tusnádfürdőn. Az egyhetes programsorozat "nulladik" napja a zenei program elindulásáról és a táborlakók beköltözéséről szólt a gyógyfürdőjéről híres Olt-parti kisvárosban.
Vágólapra másolva!

A szabadegyetem és a város nevéből képzett kifejezéssel a közbeszédben csak Tusványosként hívott eseménysorozatot idén "Van, ami örök" mottóval rendezik meg az élet örök értékeihez és a tábori hagyományokhoz ragaszkodás jegyében.

A több mint négyszáz közéleti és szórakoztató program a 27 tábori rendezvénysátorban egészen vasárnap hajnalig tart majd.

A szórakoztató és kulturális programok, illetve koncertek mellett ebben az évben is nagy hangsúlyt kapnak a politikai és közéleti előadások: szerdától szombat délig pódium- és kerekasztal-beszélgetéseket tartanak időszerű politikai kérdésekről, a szomszédban zajló orosz-ukrán háborúról, a gazdasági helyzetről és a válságkezelésről, Európa jövőjéről és a tábor gerincét adó nemzetpolitikai kérdésekről.

A harmincegyedik alkalommal megtartott Tusványos két év kihagyás után tért vissza;

2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány és az ennek nyomán életbe léptetett egészségügyi korlátozások miatt elmaradt,

így legutóbb 2019-ben találkozhattak egymással a táborozók. Az akkori tábor első napján tapasztalt esős időjárásnak és sártengernek most nyoma sem volt, felhőtlen napsütés és viszonylag kellemesnek mondható meleg idő várta a kempingbe költöző sátorozókat és a nyitónapra kilátogató érdeklődőket.

Résztvevők a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján az erdélyi Tusnádfürdőn. Forrás: MTI/Veres Nándor

A kedd délután még a rendezkedésről szólt, a színpadokon az utolsó szerelési simításokat végezték, az árusok a standjaikat szépítgették, a fellépő zenekarok hangpróbát tartottak a nagyszínpadon, sokan pedig a számos söröző és lacikonyhák teraszain üldögélve várták az esti program kezdetét.

Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány által szervezett Tusványos közéleti programja szerda délelőtt kezdődik, a négy nap alatt előadást tart több magyarországi és romániai magyar politikus, köztük

Orbán Viktor miniszterelnök, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Varga Judit igazságügyi miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter is.

Új helyszín a Magyar Kultúra sátor és a Buzánszky Jenő-sportterasz, utóbbin több magyar sportolóval, olimpikonnal találkozhatnak az érdeklődők.

A tematikus sátorokban kézműves foglalkozásokat, népzenei előadásokat és néptáncbemutatót, a színházi sátorban közönségtalálkozókat, irodalmi előadásokat, filmvetítéseket és szakmai beszélgetéseket egyaránt szerveznek.

A rendezvény zenei nagyszínpadán, a Petőfi színpadon vasárnap hajnalig tartanak a koncertek, fellép a Margaret Island, Kowalsky meg a Vega, az Aurevoir, a Bagossy Brothers Company, a 4S Street, a Blahalouisiana, Szabó Balázs Bandája és a Honeybeast is.

A részletes program a Tusványos.ro honlapon érhető el.