Több mint negyedmillióan látták a Szépművészeti Bosch-kiállítását

Bosch kiállítás, Szépművészeti Múzeum
Budapest, 2022. április 20. Hieronymus Bosch németalföldi festő művészetét bemutató kiállítást, az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-tárlatát hirdető óriásplakát a Szépművészeti Múzeum épületén, a Hősök terén. Az épület 1900 és 1906 között, Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervei alapján neoreneszánsz és neoklasszicista stílusban épült és a Hősök tere műemlékegyüttesének részeként Budapest világörökségi helyszíneihez tartozik. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Több mint 250 ezren látták a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítását, ezzel az április 9. és július 17. között megrendezett tárlat lett a múzeum történetének második leglátogatottabb kiállítása.
Vágólapra másolva!

A mintegy 90 művet bemutató tárlat nemcsak az első átfogó Bosch-kiállítás volt Közép-Európában, de a teljes nemzetközi múzeumi világot tekintve is az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-bemutatójának számított.

A nagyszabású eseményre mintegy félszáz köz- és magángyűjteményből érkeztek remekművek:

többek között a New York-i Metropolitan Museum of Art, a párizsi Musée du Louvre, az amszterdami Rijksmuseum, a londoni The National Gallery, a Los Angeles-i J. Paul Getty Museum, valamint a madridi Museo Nacional del Prado is kölcsönzött alkotásokat.

Hieronymus Bosch németalföldi festő művészetét bemutató kiállítást, az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-tárlatát hirdető óriásplakát a Szépművészeti Múzeum épületén, a Hősök terén Forrás: MTI/Balaton József

Mint a közlemény felidézi, a kiállítás azokat az örök emberi témákat járta körül, amelyeket Bosch oly eredeti módon, enigmatikus képi nyelvezettel fogalmazott meg a művein:

az erény és a bűn közötti választás, a hit és az igazság kérdései, a vágyak korlátlan megélése és féken tartása vagy az emberi lét szellemi minőségének kérdése.

A németalföldi mester saját kezű festményei és rajzai mellett a kiállításon az életmű előzményeihez kapcsolódó alkotások, továbbá műhelyének és követőinek legjellegzetesebb remekművei is láthatók voltak.

Résztvevők a Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítás sajtóbejárásán a Szépművészeti Múzeumban 2022. április 7-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Szépművészeti Múzeum a Bosch-tárlat bezárta után is nagyszabású kiállításokkal várja a látogatókat: az intézményben június végén nyílt meg és október közepéig lesz látható a Henri Matisse művészetét bemutató tárlat, október végétől pedig egy átfogó El Greco-bemutatóval találkozhat majd a közönség.