Bekövetkezett, amitől sokan féltek: itt vannak a gyilkos robotok

robotkatona, terminátor, képkocka a Terminátor - Megváltás című
Vágólapra másolva!
A közelmúltban bejárta a világot a hír, hogy egy sakkozó robot eltörte egy kisfiú ujját. Ez az eset nem egyedi, sőt, azt is mondhatjuk, hogy a gyermek járhatott volna sokkal rosszabbul.
Vágólapra másolva!

Ha tetszik, ha nem, a robotok, azaz az önműködő gépezetek mostanra a fejlett technológiájú társadalmak mindennapjainak szerves részévé váltak. Ugyan ott még nem tartunk, hogy lépten-nyomon androidokba ütközzünk az utcákon, de a könnyű- és nehéziparban, az egészségügyben, valamint a közlekedésben az ilyen berendezések kulcsszerepet játszanak, hogy tényleg csak néhány példát említsünk. A hasznosságuk elvitathatatlan, hiszen segítségükkel növelhető a munka hatékonysága és pontossága, gazdaságosabbá tehető a termelés. Nem csoda, hogy rengetegen minden követ megmozgatnak, hogy új és új területre vezessék be a robotokat.

Nem kell direkt robotkatonát tervezni, elég egy egyszerű üzemzavar és kész a baj! Forrás: AFP

Azonban ezek a masinák veszélyt is jelentenek az emberekre. És itt nem arról van szó, hogy öntudatra ébredt terminátorként kaszabolnák a humanoidokat, hanem hogy meghibásodás, vagy rossz tervezés miatt okozhatnak súlyos vagy akár végzetes sérülést is. Pont most járta be a világot egy hír, miszerint egy sakkozó robot eltörte figyelmetlen ellenfele ujját. A kisfiú túl gyorsan nyúlt a táblához, mielőtt még ő következett volna, az intelligensnek mondott gépezet pedig nem kegyelmezett. Ez az eset viszont nem egyedi, sőt gyakoribb, mint gondolnánk.

Az első halálesetek

Az első hivatalosan dokumentált haláleset durván negyven éve történt. 1979-ben a Ford egyik üzemében az egyik alkatrészkereső robot lassulni kezdett. Egy Robert Williams nevű munkás úgy döntött, hogy megpróbálja saját maga megkeresni a szükséges komponenseket a futószalagon. Azonban ekkor a gépezet hirtelen megrándult, az egytonnás robotkar kiugrott a helyéről és fejbe vágta a szerencsétlen férfit, aki azonnal életét vesztette.

Egy ipari robot ereje sokszorosa egy emberének, ezért nagyon veszélyesek a véletlen balesetek is Fotó / AFP

Nem sokkal később, Japánban egy újabb baleset történt. 1981-ben Kenji Urada, a Kawasaki nehézipari üzem mérnöke észrevette, hogy az egyik robotuk elakadt. Elkezdte piszkálni a gépet, hogy megjavítsa, amely életre kelt, hirtelen felé fordult, a hidraulikus karjával megragadta és bedobta egy hatalmas aprítóba.

Ma is veszélyes az ipar

Mint látható, ezek az esetek a robotizáció hőskorában történtek, azonban az ilyen jellegű hibák és az ezekből fakadó vészhelyzetek mind a mai napig fennállnak. 2015-ben például a Volkswagen egyik gyárában hibásodott meg egy nagy teljesítményű eszköz, amelyet hatalmas járműalkatrészek mozgatására terveztek.

Egy élő embert ragadott meg ugyanis és vert oda elképesztő erővel egy acéllemezhez.

A 22 éves munkás olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még aznap meghalt a kórházban.

2007-ben a svájci Lenco alkalmazottja egy CD-tokok eltávolítására tervezett robotkart akart megjavítani. Az eszköz azonban hirtelen vadul elkezdett körbeforogni és hatalmas ütéseket mért a mérnökre. Annak több bordája és koponyája is súlyosan megsérült, és néhány héttel később életét is vesztette a sérülések következtében.

Harci robotok

Az ilyen automatizált gépeket a hadseregekben is előszeretettel alkalmazzák, ami bizony olykor borzasztóan sül el. Az egyik legszörnyűbb eset 2007-ben történt Dél-Afrikában, amikor is a hadsereg önműködő, szoftveresen vezérelt légelhárító ágyúja egyszerűen "megőrült".

Harcászati célú robotok, mi baj lehet belőle, nem? Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Orion Pictures/Orion Pictures

Az eszköz ugyanis 500 darab lőszert lőtt ki a közelben gyakorlatozó földi egységekre, tizennégy embert megölve és kilencet megsebesítve közülük.

A tökéletes gyilkosság?

Olyan eset is történt, ami mind a mai napig komoly fejtörést okoz a nyomozóknak. 2006-ban az Allianc Tech Systems egyik robot munkaállomásánál találták meg holtan a cég egyik munkatársát. A gépezet a jelek szerint valamiért a saját készülékházához nyomta, és szó szerint kiszorította belőle a levegőt. Az alkalmazott keze a masinát leállító "Reset" gomb felé nyúlt mikor rábukkantak, tehát a jelek szerint utolsó erejével még megpróbálta megfékezni a gépszörnyet.

Az igazán furcsa az esetben az, hogy a robot memóriája hiányzott, és az ellenőrzés lefuttatása során semmilyen hibakódot nem jelzett a rendszer, azaz a berendezés valószínűleg parancsra cselekedett és nem magától vadult meg.

Veszélyesebbek, mint a betegségek

Egy tanulmány szerint 2000 és 2015 között durván tízezer esetben fordult elő, hogy az egészségügyben használt robotok súlyosan meghibásodtak volna.

Ennek eredményként legalább 1400 ember megsérült és 144 ember pedig meg is halt!

Előfordult, hogy a gépezet összeomlott, maga alá temetve a pácienseket, de arra is akadt példa, hogy zárlatosak lettek és megégették a betegeket, valamint, hogy a műtét közben egyszerűen leálltak, és így okoztak óriási problémát.

Emberi felelőtlenség

Nem tagadhatjuk, hogy sokszor az emberek is felelősek azért, hogy a robotok áldozatává válnak. 2009-ben például egy nő egy automatizált raklapozó egységet üzemeltetett egy San Francisco-i cégnél. A gépet nem kapcsolta ki, és így lépett be a munkaterületként funkcionáló ketrecbe. A masina szenzorai viszont úgy érzékelték, hogy egy olyan objektum van a környezetében, amellyel dolgozni kell. Ezért a karok megragadták, mintha egy adag raklap lenne, és összeroppantották a gerincét.

Horror

Akadnak olyan esetek, amelyek a legdurvább belezős horrorfilmekbe is gond nélkül beférnének. 2015-ben az indiai Ramji Lal egy robottal dolgozott együtt. A feladata az volt, hogy előkészítse a gép számára a hegesztésre váró fémlemezeket. Amikor az egyik ilyen acéldarabot igazgatta, a robot hirtelen felé fordult, hegesztőkarját a gyomrába fúrta, és bekapcsolta azt.

E példákból is látszik, hogy a robotok bár óriási segítséget nyújthatnak, érdemes velük nagyon óvatosan bánni. Még az is nagyon pórul járhat, aki betartja a szabályokat, aki pedig a környezetükben figyelmetlen, lusta és nemtörődöm, az szó szerint az életével játszik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!