Vágólapra másolva!
Miután a Kasimpasa pénzügyi problémái Varga Kevin fizetésére is kihatottak, a 13-szoros válogatott labdarúgó új csapatot keresett magának Törökországban, hétfőn pedig már alá is írt a Hatayspornál.

Varga még július közepén bontotta fel a szerződését a Kasimpasával, ám a tavaszi idényt kölcsönben a svájci Young Boys csapatánál – mellékszereplőként – töltő balszélső nem maradt sokáig egyesület nélkül.

A 26 esztendős magyar labdarúgót 2020 szeptemberében vásárolta meg az eddigi klubja a Debrecentől 850 ezer euróért, ám a négyéves szerződést kevesebb, mint két év után fel kellett bontania, miután tartoztak neki az isztambuliak.

A már a címeres mezben is egyszer eredményes Varga Kevin új csapatával, a Hataysporral 2024 júniusáig írt alá. Az antakyai klub a 2019-20-as szezonban a másodosztály megnyerésével története során először jutott fel az élvonalba, azóta két szezon alatt előbb a hatodik, majd a tizenkettedik helyen végeztek a bajnokságban. A 19 csapatos Süper Lig ezen a hétvégén kezdődik, de az első fordulóban éppen a Hatayspor lesz szabadnapos.

Az M1 aktuális csatornán Varga elmondta, új csapata nem ismeretlen számára, hiszen játszott ellen két mérkőzést a Kasimpasával. Hozzátette, kedvesen fogadták, és bízik benne, hogy nagyon jó időszakot tölt majd a klubnál. Mint kifejtette, Törökországban már ismerik, ezért

számított rá, hogy lesz megkeresése a Süper Ligből.

Szeretett volna egy ilyen jellegű csapatot találni, erős bajnokságban, külföldön maradni.
„Úgy gondolom, itt újra rendszeresen játszhatok majd, minden nap ezért fogok dolgozni" – nyilatkozta.

Varga elárulta, csalódott volt, amiért idén nyáron nem szerepelhetett a válogatottban, ezért is akart legalább olyan erős együttesbe igazolni, mint a Kasimpasa volt. Mivel

jó kapcsolatot ápol Marco Rossi szövetségi kapitánnyal,

tisztában van a válogatási elveivel, és nagyon jól tudja, mi az, amit az olasz edző fontosnak tart.
„Remélem, továbbra is számolni fog velem, de ez még a jövő kérdése, először a klubcsapatomban kell teljesítenem" – vélekedett.