Kollányi Zsuzsi most már visszamenne Majkához

Kollányi Zsuzsi Majka Megszólalt a Majkáékkal való szakításról Kollányi Zsuzsi: "Beszéltünk Petivel erről, igyekeztem meggyőzni, de ő nem hitt ebben"
Vágólapra másolva!
Kollányi Zsuzsi hivatalosan egy éve vált ki Majka csapatából, de ma már visszamenne, ha hívnák.
Vágólapra másolva!

Kollányi Zsuzsi 2018-ban az ikrekkel való terhessége miatt ideiglenesen távozott a Majka mögött álló zenekarból, majd a világjárvány, illetve a harmadik kisfia születése miatt hivatalosan is megszakadt a munkakapcsolatuk.

Kollányi Zsuzsi, Majka Forrás: Mudra László/Origo, Instagram/majesz187

Az énekesnőt nagyjából egy évvel ezelőtt Nikával pótolták, ma már azonban a korábbi nézeteltérések ellenére is visszamenne a produkcióba. "Gyakran szokták kérdezni, hogy mit mondanék, ha ismét felvetődne ez a lehetőség. Biztos, hogy sokat gondolkodnék rajta, mérlegelnék, de szerintem azt mondanám, hogy próbáljuk ki.

Szerettem azt az időszakot, amit együtt vittünk végig, és örömmel tölt el, hogy ehhez én is hozzájárulhattam. Már nincsenek bennem tüskék, csak a jóra és a szépre emlékszem. Bár nem tartom a kapcsolatot szinte senkivel abból a társaságból, azért én is látom, hogy mennyire sikeresek, és őszintén mondom, hogy örülök neki" – nyilatkozta a Blikknek.

Zsuzsi persze így sincs munka nélkül: "Mivel én a zenekar mellett is építettem az önálló karrieremet, tudtam, merre induljak el. Azóta is folyamatosan vannak felkéréseim, hetente 3-4 fellépésem van, több zenei projektnek is a részese vagyok, és készülnek az új dalok, videóklipek. Most is van hat új szerzeményem, amit szeretnék a következő hónapokban sorra kiadni" – mondta az elfoglaltságairól.