Úgy tett, mintha segíteni akarna a vérző fejű nőn, ehelyett kirabolta - videó

Kiskunhalas, kifosztás, baleset
Vágólapra másolva!
Egy kiskunhalasi nő segítségnyújtást színlelve ment oda egy balesetben megsérült, vérző fejjel földön fekvő idős nőhöz. Segítség helyett azonban az úttesten szétszóródott holmiját szedte össze és még a pénztárcájában lévő 150 ezer forintját is elvette.
Vágólapra másolva!

Az idős nő idén június 10-én délelőtt Kiskunhalason, néhány perccel azután, hogy 150 ezer forint készpénzt vett fel egy bankjegykiadó automatából, biciklijével szabálytalanul kanyarodva közúti balesetet szenvedett és súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Egy helybeli nő és több arra járó is látta a balesetet, és a földön fekvő, vérző fejű nőhöz siettek.

Mialatt a többiek mentőt hívtak és igyekeztek a sérült asszonyt ellátni, a nő segítségnyújtást színlelve összeszedte az úttesten szétszóródott holmikat.

Kihasználva azt, hogy mindenki a sérülttel van elfoglalva, a nő félrevonult és a sérült asszony pénztárcájából kivette a benne lévő 150 ezer forint készpénzt, majd távozott a helyszínről.

Az ügyészség a nőt kifosztás bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.