Verte és gyilkossággal fenyegette családját egy férfi, mégis enyhébb büntetést kapott

Magyarországon kétszázezer nőt éppen most ér fizikai erőszak a kapcsolatában család bántalmazás
Vágólapra másolva!
Egy alsózsolcai férfi többször megverte és azzal fenyegette az élettársát és a nevelt gyereküket, hogy meg fogja ölni őket. Ezen felül rendszeresen fogva tartotta őket a házban, hogy ne tudjanak elmenekülni tőle.
Vágólapra másolva!

A férfi állandó rettegésben tartotta a családját.

Az ágya mellett kaszát, borotvát és kést tartott, ezzel is fenyegetve az élettársát és a nevelt gyereküket.

Rendszeresen előfordult, hogy a ház ajtaját bereteszelte, beláncolta, a kulcsot pedig magánál tartotta, hogy a családja nem tudjon kimenni.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

2020 májusában a férfi megengedte, hogy a nő ügyintézés miatt elmehessen otthonról a nevelt gyerekükkel együtt, de azt mondta nekik, hogy siessenek vissza, különben megöli őket.

Amikor hazaértek, a férfi az előszobába kitett egy fejszét, baltákat, és egy karót, a teraszra pedig egy megcsomózott kötelet készített elő.

Ahogy a nő és a gyerek ezt meglátták, félelmükben elmenekültek. Ezek után a férfi felgyújtotta a házat, ami kiégett és lakhatatlan lett.

A bíróság első fokon szabadság megsértése, kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit. Másodfokon, a Miskolci Törvényszék 2 év 4 hónap börtönbüntetésre enyhítette a büntetését.