Vágólapra másolva!
Az örökifjú focirajongók nyilván emlékeznek rá, hogy évtizedeken keresztül a Bajnokok Ligája elődjében, a BEK-ben minden országból csak a bajnok indulhatott. Aztán a BL kezdeti szakaszában egyetlen ország képviselője sem került automatikusan a csoportkörbe (mely eleinte nyolccsapatos volt), majd a már 16 csapatosba selejtező nélkül bekerültek a top bajnokságok elsői. Hamarosan ezekből a pontvadászatokból már nevezhetett a BL-be két gárda, később három, és ma már négy bajnokságból négy gárdát is fogad az elitszéria. Sőt, optimális esetben hat is jöhetne a négy nagy ország valamelyikéből, de erre még nem volt példa, és ötre is csak ritkán.

Idén a Bundesliga az, amely öt csapatot küldhetett a legjobb 32 közé a Bajnokok Ligájában. Persze a jogot nem sorsolás útján nyerte el, és nem is a makao nevű kártyajátékban, ahogy Gorcsev Iván a Nobel-díjat az ismert Rejtő-regényben. A bajnokság első négy helyezettjén kívül azért indulhatott a 11. pozícióban végző Eintracht Frankfurt is, mert utóbbi megnyerte az Európa-ligát.

Németország számára ez történelmi szezon, mert korábban soha nem indíthatott öt csapatot az elitszériában.

Egyik csapata sem kapott olyan nehéz sorsolást, hogy reménytelen legyen számára a legjobb 16 közé jutás, mégis két fordulóval a csoportkör zárása előtt csak egy csapatának biztos a továbbjutása, egy erősen bizakodhat, ám a további háromtól bravúr lenne a tavaszi folytatás a BL-ben. Viszont a matematikai esélye még mindnek megvan.

A frankfurti szurkolók az Európa-liga megnyerését ünneplik Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sebastian Gollnow

Aki biztosan ott lesz a legjobb 16 között a BL-ben az a Bayern München. Ugyan neki vannak a legerősebb ellenfelei, de amióta a jelenlegi lebonyolítási rend van életben még nem tudtak számára olyan csoportot összehozni, hogy ne kerüljön onnan az egyenes kieséses szakaszba.

Legutóbb 20 éve, 2002-ben (még egy másik szisztémában) fordult vele elő, hogy nem „élte túl" az őszt a BL-ben.

Azóta egy kivétellel ott volt tavasszal a Bajnokok Ligájában. Az egyetlen kivétel a 2007-08-as kiírás, amikor (bajnoki negyedikként) „csak" az UEFA Kupában indulhatott, és ott játszott elődöntőt. Azóta mindig szerepel a BL-ben a kieséses fázisban, és idén is ott lesz. A csoportját még nem nyerte meg, ahhoz valószínűleg még kell pontot szereznie. Sőt, az is lehet, hogy egynél többet, ez az Intertől függ. Ám ha szerdán nyer Barcelonában, akkor biztosan nem előzheti meg az olasz gárda. Ha nem nyer, akkor az első helyet illetően még lehet tétje a zárófordulóban a Bayern-Internek.

Bár ha a milánói kék-feketék szerdán továbbjutnak, aligha fogják összetörni magukat Münchenben az utolsó játéknapon.

A Bayern játékosai már két hete a továbbjutást ünnepelték a Bajnokok Ligájában Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

A Borussia Dortmund a Bayern előtt egy nappal továbbjuthatott volna, ám két hete hazai környezetben nem tudta legyőzni a Sevillát. Az edzőcsere után az andalúz csapat játékosai ponttal távoztak a Ruhr-vidékről, bár így is csak két pontjuk van és talán már úgy gondolkoznak:

menjünk mi a nekünk kitalált Európa-ligába, ott szoktunk mi sikeresek lenni.

Hiszen 2009 óta (azóta hívják így a sorozatot) négyszer is elhódította a serleget a Sevilla, 2006-ban és 2007-ben pedig még UEFA Kupa néven emelhették fel azt éppen aktuális hősei.

Amennyiben a Dortmund ma nem kap ki a Manchester Citytől, akkor a Sevillát biztosan maga mögött tartja, esetleges győzelem esetén még a csoport első helyét is megszerezheti. Sebastian Kehl sportigazgató ezt mondta tegnap:

A Borussia Dortmund-Manchester City azért lesz különleges, mert az elmúlt két és fél évet a BVB-nél töltő Erling Haaland ezúttal ellenfélként érkezik oda, ahol óriási dolgokat produkált, és ahol rajongtak érte.

Jude Bellingham és dortmundi társai ma követhetik a Bayernt a legjobb 16 közé Forrás: NurPhoto via AFP/DAX Images/NurPhoto/Dax Images

A német foci rajongóinak nem is a Borussiáért kell izgulniuk, hanem a másik háromért csapatért. Nekünk, magyaroknak pedig elsősorban Gulácsi Péterért, aki egy teljesen ártatlan szituáció során olyan súlyos térdsérülést szenvedett a Celtic ellen, hogy ebben a szezonban már aligha játszhat. Mivel az elmúlt években az éppen aktuális tartalékjának annyi szerepe volt, hogy a mérkőzés előtt bemelegítse őt, ezért most egy új helyzettel ismerkednek a gárda szurkolói. Valószínűleg a lipcsei csapat legnagyobb rajongói sem tudják elsorolni az elmúlt években keretben lévő kapusokat. Vajon kinek tűnt fel, hogy a nyáron Josep Martinez a Genoaba igazolt, Yvon Mvongonak és Tim Schreibernek úgy járt le a kölcsönszerződése, hogy azonnal máshova ment tovább, míg Philipp Tschauner befejezte a pályafutását?

És vajon ki tudja megnevezni a helyükre érkezőket?

A Heracles Almelótól igazolt Janis Blaswich nevét tanulgatják a német focirajongók, hiszen ő helyettesíti Pétert. A keretben rajta kívül két középiskolás, a 18 éves Jonas Nickisch és a tőle is két évvel fiatalabb Timo Schlieck rendelkezik kapus képesítéssel. Ők vannak benevezve a BL-be.

Ha nem törrténik valami várqtlan dolog, akkor Blaswich véd majd, de őt össze sem lehet hasonlítani Gulácsival. Főleg a Real Madrid ellen lett volna nagy szükség a magyar kapus rutinjára.

Ám a Leipzignek még a Real elleni hazai vereség esetén is a saját kezében marad a sorsa, ugyanis a Celtic elleni kettős győzelem, és az eredmények eddigi jó alakulása miatt az utolsó fordulóban a Sahtar Donyeck elleni (lengyelországi) meccsen a győzelem 16 közé jutást érne.

Gulácsi Péter nélkül nehéz lesz továbbjutni a Leipzignek, de nem lehetetlen Forrás: AFP/Javier Soriano

A BL címvédője ellen Gulácsin kívül biztosan hiányzik a védelemből Lukas Klostermann, és középről az osztrák válogatott, Konrad Laimer. Marcel Halstenberg (ő védő) talán leülhet a padra, míg Dani Olmo a hétvégén már csereként pályára lépett, Timo Werner viszont még nem.

A támadóegységben így is bevethető Szoboszlai Dominik, André Silva, Emil Forsberg és a tavalyi szezonban a Bundesliga legjobbjának választott Christopher Nkunku.

Cseréként pedig jöhet az említett Olmo, Yussuf Poulsen, és talán Werner. Nem is elöl lesz a baj, hanem hátul. Továbbá azzal, hogy az évek óta megszokottak szerint a Leipzig egyfélidős csapat, a hétvégén még az Augsburgnak is ajándékozott 45 percet. A Real ellen ez súlyos vereséghez vezethet.

Szoboszlai Dominik a múlt héten a megsérült csapat-, és honfitárs mezét felemelve ünnepelte a győzelmet Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Jan Woitas

A Bayer Leverkusentől biztosan több esélye van a továbbjutásra a Leipzignek. Az örök vesztes gyógyszergyári gárda a legőrültebb csoportban három vereséggel utolsó. Viszont magabiztosan győzte le az Atletico Madridot. Ha meg szeretné őrizni a matematikai esélyét a továbbjutásra, akkor nyernie kellene szerdán a spanyol fővárosban is. De még két esetleges győzelemmel is függne a többi eredménytől.

Valószínűleg Leverkusenben már nem számolnak BL-tavasszal, van nekik elég bajuk otthon is.

Nemcsak az elitligában, hanem a Bundesligában is botrányosan szerepel a gárda.

A tavaly stílusos csapatot összerakó Gerardo Seoane edzőt rossz volt nézni, mennyire tehetetlenül szemlélte beosztottjai vergődését a szezon elején. A sokadik szenvedés után aztán megváltak tőle. Pedig a keret szinte semmit nem változott, tavaly többnyire ugyanezekkel a játékosokkal volt sikeres a svájci tréner. A német foci egyik legnagyobb reménysége, Florian Wirtz ugyan súlyos sérülése után még nem térhetett vissza, de

az nagy baj, ha egy csapat egy tinédzsertől vár mindent.

Lehet, hogy a díszpáholyban történt változás hat leginkább negatívan a csapatra?
A német foci „csodaembere", Rudi Völler ugyanis több, mint 20 év itteni vezetői munka után nyugdíjba vonult a sportigazgatói székből.

Az az ember, aki bármihez fogott játékosként, edzőként, sportvezetőként, mindig sikeres volt.

Nélküle Leverkusenben baj van, a Bundesligában a legrosszabb még bentmaradó helyen szerénykedik a Bayer 04. Az új edző, a játékosként kökemény Xabi Alonso sem javított sokat a helyzeten, a Porto elleni hazai 0-3 után jött egy 5-1-es vereség Frankfurtban, míg a hétvégén egy sovány 2-2 a Wolfsburggal, otthon.

A Leverkusennek a maradék két meccsét meg kell nyernie, és bizakodni, hogy számára jól alakulnak a további találkozók is Forrás: AFP/Sascha Schuermann

A rutinos német BL-csapatok közül tehát kettő szinte biztosan ott lesz az elitligában tavasszal is, és a másik kettő is most még bízhat.

Sőt, az „elsőbálozó" Eintracht Frankfurt is reménykedhet.

Ugyan utolsó a kvartettjében, de két győzelemmel biztosan továbbjut. Ám pontvesztéssel aligha. A Tottenham otthonában nagyon becsületes küzdött, félórát emberhátrányban játszva is közelebb került ellenfeléhez. A Bundesligában pedig némi meglepetésre a negyedik helyen áll, három pontra a listavezetőtől, és kettőre a Bayerntől.

Az ember mégis kicsit szánakozva tekint rá. Kis csapat— hangozhat az elhamarkodott ítélet.

Nincsenek sztárjai, nincsenek komoly sikerei hazájában, és edzője sem egy nagyhangú celeb.

Oliver Glasnert mindenki bolondnak tartotta tavaly nyáron, amikor a BL-be juttatott Wolfsburgot otthagyta az Európa-ligás Frankfurt kedvéért. Aztán utóbbival olyan sikert ért el, amelyre ebben az évezredben német csapat még nem volt képes előtte: megnyerte a másodikszámú kontinentális sorozatot.

A Frankfurt focistái az Európa-liga serlegével ünnepelnek Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Uwe Anspach

Ez önmagában is óriási tett, ám a dicsőséges tavaszi hadjárat során nemcsak a csapattól rettegtek az ellenfelek, hanem mindenhol megsüvegelték a szurkolótáborát is.

30.000 drukkernek bejutni a barcelonai nézőtérre legalább akkora bravúr volt, mint a csapatnak nyerni a Camp Nou gyepén.

Idén nyert Marseille-ben, ha ezt a siker hazai pályán megismételné szerdán, akkor kedvező pozícióba navigálná magát. A hétvégén remekelt a Bundesligában: a Mönchengladbach otthonában nyert magabiztosan. A "csikóktól" nem jobb sem a Marseille, sem a Sporting, vagyis nem lehetetlen a bravúros továbbjutás.

A frankfurtiak tavasszal megszállták Barcelonát. Forrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Most még elképzelhető, hogy öt német csapat lesz a legjobb 16 között a Bajnokok Ligájában. Ha erre még szerda este is megmarad az esély, akkor a német klubfutball olyan tetthez kerül közel, melyet még nem hajtott végre a nemzetközi kupákban.

Persze más a matematika, és más a való élet.