Szélsőbaloldali aktivisták leöntötték és tönkretették van Gogh egyik leghíresebb festményét a londoni Nemzeti Galériában - video

Vágólapra másolva!
Radikális klímaaktivisták tönkretették az egyetemes emberi kultúra egyik felbecsülhetetlen értékű alkotását: Vincent van Gogh „Váza tizenöt napraforgóval” című képét a híres Napraforgók-sorozatból.
Vágólapra másolva!

Paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták pénteken Londonban. Az incidens a brit főváros világhírű képzőművészeti gyűjteményében, a Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában történt.

A Just Stop Oil nevű környezetvédő csoport pólóját viselő

két fiatal nő konzerv paradicsomlevest zúdított a Napraforgók című alkotásra,

majd tenyerüket a falhoz ragasztották, és egyikük azt kiabálta, hogy "Mi ér többet? A művészet vagy az élet? Jobban aggasztja magukat egy festmény védelme, mint az emberéleté vagy bolygónké?".

Az immár üres konzervdobozt felmutatva az aktivista - akit a rendőrség később Phoebe Plummer néven azonosított - kijelentette, hogy a mostani megélhetési válság közepette több millió éhező család még egy leveskonzervet sem tud megmelegíteni.

A két aktivistát a rendőrség péntek délután őrizetbe vette szándékos károkozás címén.

Az 1888-ban készült - a holland festőművész által több változatban megfestett - Napraforgók eszmei értéke a londoni Nemzeti Galéria tájékoztatása szerint 72,5 millió font (több mint 36 milliárd forint).

A termet, ahol a festmény látható, a biztonsági szolgálat lezárta.

A Just Stop Oil két hete tart folyamatos demonstrációkat Londonban, az ellen tiltakozva, hogy a brit kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése végett új nyersolaj-kitermelési engedélyek kiadását tervezi.