Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-liga H csoportjának 5. fordulójában a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a francia AS Monaco csapatával a Groupama Arénában, ezzel pedig a magyar bajnokcsapat nemcsak, hogy továbbjutott, de bebiztosította csoportelsőségét, így tavasszal a nyolcaddöntőben folytathatja szereplését. A találkozó után Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője az M4 Sport kamerája előtt azt mondta, nagyon boldog a továbbjutás miatt, de az igazán kemény munka csak most kezdődik.

„Az első félidőben hátrányba kerültünk, ezt meg akartuk fordítani, ezért különböző változtatásokat csináltunk a szünetben.

Szerettem volna megnyugtatni a csapatot, utána pedig offenzívebbek akartunk lenni, ezért hoztuk be Marquinhost és Tokmacot, hogy meg tudjuk fordítani a meccset.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője Fotó: Csudai Sándor - Origo

Most az a legfontosabb, hogy a klub és a szurkolók örüljenek.

Meccsről meccsre haladunk, nem szeretnék a jövőbe tekinteni, mert még van egy meccsünk a Trabzonspor ellen. Az egyenes kiesés szakasz csak jövőre kezdődik" – értékelt a meccs után Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője.

A Fradi az utolsó kör eredményeitől függetlenül csoportelsőként továbbjut, és biztos nyolcaddöntős résztvevőként várja a kupasorozat tavaszi folytatásában az egyenes kieséses szakaszt.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 6 6 0 0 19-3 16 18
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Qarabag FK 6 3 2 1 7-9 -2 10
GY
V
V
D
GY
3.
Molde 6 2 3 1 12-12 0 7
V
GY
GY
D
V
4.
BK Häcken 6 0 6 0 3-17 -14 0
V
V
V
V
V