Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Liverpool 3-0-ra győzött az Ajax otthonában, amellyel bebiztosította továbbjutását a nyolcaddöntőbe. A sima győzelem miatt a legtöbb beszédtémát mégsem valamelyik vendégtalálat, hanem egy kihagyott ziccer adta.

Jürgen Klopp együttese az első félidő végén könnyedén kétgólos előnybe kerülhetett volna, ám Roberto Firmino passza után Darwin Núñez nem találta el az üres kaput.

A Liverpool nyáron (100 millió euróért) szerzett rekordigazolása a második játékrész elején javította a hibáját és mégis ő szerezte a csapata második találatát, ezzel 13 meccsen 6 gólnál jár új klubjában.

A közösségi média ennek ellenére az uruguayit gúnyoló bejegyzésekkel volt tele a mérkőzés közben (és után).

Rengetegen ahhoz az Andy Carrollhoz hasonlították Núñezt, akihez a kinézetét és a szerepét tekintve is kísértetiesen hasonlít.

Carroll 2011 és 2013 között szintén csatárként segítette a liverpooliakat, az azóta az angol másodosztályba igazolt válogatott játékos akkor 58 találkozón 11 gólt szerzett.