Felnőttként szerzett tudomást szülei titkáról Pásztor Erzsi

Pásztor Erzsi
Vágólapra másolva!
A háború borzalmai között nőtt fel a Kossuth-díjas színművész, ezért nem is sejtette, hogy mindeközben egy súlyos családi drámát lepleznek előtte rokonai – osztotta meg a Ridikül vendégeként.
Vágólapra másolva!

A Ridikül legutóbbi adásában a keresztszülőség témáját járták körül a vendégek, közöttük Pásztor Erzsi, a mindig derűs színművész. Ő is keresztanya, egy keresztlánya van, akit saját gyermekeként szeret, ám saját keresztanyjával egyáltalán nem alakult átlagosan a viszonya. Felnőttkorában tudta meg, hogy a második világháború vészterhes éveiben megromlott a szülei házassága, és hogy ennek mi állt a hátterében. A Duna műsorában megosztotta annak történetét, hogyan derült fény a családi titokra.

Forrás: Toke Bela/MTVA

„Négyéves koromig ikerházban laktunk a keresztanyámékkal. Egy férje volt és egy fiuk. A szüleim dolgoztak, édesanyámnak fodrászüzlete volt, édesapám pedig villamos kalauz volt. Keresztanyám háztartásbeliként, nem dolgozott.

– kezdte a Duna délutáni beszélgetőműsorában Pásztor Erzsi, aki keresztanyjával haláláig jó viszonyt ápolt. A színművész elmesélte, egy alkalommal kapott tőle egy igen drága, rubinokkal és brillekkel kirakott arany, kereszt alakú medált, amiről csak később derült ki, hogy korábban édesapja ajándékozta keresztanyjának. Pásztor Erzsi édesanyja titkokban elszedte az ékszert lányától, és áron alul eladta, mert minden alkalommal a csalódására emlékeztette őt.

A történtek ellenére anyám mindvégig a keresztanyám mellett állt. Segítette akkor is, amikor a következő házasságából beteg gyermeke született" – tette hozzá a művésznő.

A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművész a szomorú emlék ellenére hisz a keresztszülőség szentségében. Mint mondta, amióta barátnője nem él, még nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy keresztlányával törődjön.