Agyonverte az élettársát egy férfi Budapesten

bilincs, BRFK, rendőrség
Vágólapra másolva!
Emberöléssel vádolja a Fővárosi Főügyészség azt a 40 éves férfit, aki tavaly nyáron agyonverte az élettársát egy Hős utcai lakásában. A támadás után egy ideig még élt a nő, de a férfi magára hagyta.
Vágólapra másolva!

Egy férfi 2020 decemberében szabadult a börtönből. 2021 elején összeköltözött egy nővel, párja 10. kerületi, Hős utcai lakásába.

A kapcsolatuk a kezdetektől tele volt konfliktussal. Folyamatosan veszekedtek, a rendszeresen drogot fogyasztó férfi többször meg is verte a nőt.

A nő nem egyszer a rendőrséget is kihívta a férfi viselkedése miatt, de végül sosem kérte a felelősségre vonását.

illusztráció Forrás: Police.hu

2021. július 29-én éjjel

a férfi kézzel és egy tárggyal is brutálisan összeverte a nőt.

Amikor úgy látta, nem mozdul elment otthonról és csak másnap hajnalban tért vissza. Akkor vette észre, hogy a nő még mindig a földön fekszik. A szomszédoktól kért segítséget. A mentőket is az egyik szomszéd hívta, de mire megérkeztek, már késő volt, csak a nő halálát tudták megállapítani.

Ha időben kapott volna segítséget, talán túlélhette volna a támadást a szakértők szerint.

A férfit letartóztatták és visszaesőként emberöléssel vádolták meg. Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott neki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!