Tizenkét autót lopott el két férfi

Vágólapra másolva!
Két férfi a gyanú szerint 12 autót lopott el különböző helyszínekről. Elhagyott vagy javításra váró autókat vittek el, majd eladták azokat autóbontóknak. Egy társukat és három olyan férfit is elfogtak a rendőrök, akik lopott autókat vettek tőlük.
Vágólapra másolva!

A 9. kerületi rendőrség gyanúja szerint G. Gyula és F. Tamás 2019 novembere és 2020 májusa között 12 autót lopott el Budapestről, Győrből, Budaörsről, Tatáról, Dunakesziről és az M1-es autópálya egyik pihenőjéből.

A rendőrök több körözött és ismeretlen eredetű autót is találtak egy telephely átkutatása során.

Visszakövették azt, hogy ki szállította be az autókat, így azonosították be a két trélerest. A két férfi rendszeresen járta a környező településeket, műszaki hibás vagy elhagyatott autókat keresve. A kiszemelt járműveket bármilyen engedély vagy kérés nélkül elvitték és autóbontóknak eladták.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Négy lopás során egy V. Csaba nevű férfi is segített nekik.

Három férfit pedig azért hallgattak ki a rendőrök, mert lopott autókat vásárolt.

A rendőrség F. Tamást és G. Gyulát tizenkét-rendbeli lopással, valamint utóbbit még egyrendbeli egyedi azonosító jellel visszaéléssel is gyanúsítják. V. Csabát négyrendbeli lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A másik három férfinak pedig pénzmosás miatt kell felelnie.