Újabb dugókat okozhatnak Karácsony Gergely intézkedései, az Autóklub közleményben figyelmeztet

Budapest, város, dugó, torlódás, kocsi, autó, 2022. 10. 14.
Vágólapra másolva!
„Vajon megengedheti-e magának Budapest, hogy a szívében majd 3 km hosszon a Dunán ne lehessen személyautóval átkelni?" – teszi fel a kérdést pénteki közleményében a Magyar Autóklub. Nem ez az első alkalom, hogy a szervezet arra figyelmeztet, hogy szerintük a Karácsony Gergely vezetése alatt álló főváros egyes, közlekedést érintő intézkedései nem szolgálják sem az autósok, sem a dugók elkerülésének érdekét.
Vágólapra másolva!

A főváros ideiglenesen megnyitja a Lánchidat a buszok, a taxik és a kerékpárosok számára – idézi fel pénteki sajtóközleményében a Magyar Autóklub. Mint írják, szervezetük a klímacélok megvalósítását támogatja, azonban a Lánchíd funkcióváltásának ügyében a lehetőségek alaposabb átgondolását, és valós szakmai és társadalmi vitát tart szükségesnek.

A vita tétje szerintük az autósok kitiltása a Lánchídról,

elengedhetetlennek tartják a forgalmi igényekkel arányos forgalomtechnikai, illetve alternatív megoldások vizsgálatát. Arra figyelmeztetnek: a közúti kapacitások megnyirbálásának hatására,

új alternatív útvonalak, illetve szolgáltatások nélkül a kerülő utakon megnő a forgalom és növekszik a környezet szennyezése, ami nem szolgálja a klímavédelmi célok megvalósítását.

Karácsony Gergely főpolgármester nem hirdette meg az autósok kitiltását a Lánchídról, ugyanakkor a BKK oldalán megjelent javaslat már ezt célozza – szögezik le.

A részletekre kitérve azt írják a közleményben: a Lánchídtól északra hídkapcsolati hiány van, ezt a hálózati hiányt a Lánchíd kiiktatása csak tovább mélyítené.

„Vajon megengedheti-e magának Budapest, hogy a szívében majd 3 km hosszon a Dunán ne lehessen személyautóval átkelni?"

– teszi fel a kérdést a közleményben az Autóklub, amely szakmai álláspontját Karácsony Gergelynek is megküldte.