Alekosz nem bírta ki, hogy ne mondja el, mit gondol Orosz Barbaráról

alekosz
Vágólapra másolva!
Nagy Alekosz azzal reagált Orosz Barbara eljegyzéséhez, hogy korábban a műsorvezető flörtölt vele, és ezt az emléket azóta sem tudja elfelejteni. 
Vágólapra másolva!

Alekosz szerint Orosz Barbara korábban flörtölt vele, és benne azóta sem múlt el az az emlék nyomtalanul, majd hozzátette, szerinte a műsorvezetőben sem. Alekosz felidézte a "romantikus" pillanatot azt is elmondta, miért járt volna jobban vele jobban Orosz Barbara.

A smaragd románcában láttam ekkorát. Viszont az a kémia, ami a Szent István körúton Rudolf Péter kollégám háza előtt játszódott le közöttünk nagyjából három éve, az biztosan nem múlt el benne nyomtalanul. Bennem sem. Szivarozva andalogtam a Vígszínház előtt, amikor szembejött velem, rámnézett, kicsit lelassított, elmosolyodott, lesütötte a szemét, és továbbállt. Engem megérintett ez a jelenet, ráírtam Facebookon, elolvasta, de nem válaszolt" - mesélte a Blikknek Alekosz.

Alekosz Forrás: facebook/nagyalekosz

Boldog karácsonyt és sok boldogságot kívánok nekik. Ha elmennek nászútra, a Mokkában szívesen kisegítem" - üzente Alekosz a frissen eljegyzett Orosz Barbinak.