Tudta, hogy egyes zöldségek kifejezetten károsak lehetnek?

vásárlás, zöldséges pult
Vágólapra másolva!
Több táplálkozási irányzat is hirdeti, hogy a minél kevésbé feldolgozott zöldségek és gyümölcsök az egészségesebbek, sőt az a legjobb táplálkozás-élettani hatású, ha ezeket nyersen fogyasztjuk. Ez többnyire igaz, ám vannak olyan zöldségek, amelyek nyersen történő fogyasztása kifejezetten káros, számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság.
Vágólapra másolva!

Bizonyos zöldségek tartalmazhatnak az egészségünkre káros anyagokat, például, ha hőre bomlanak, akkor nyersen problémát okoznak, azonban hőkezelést követően már nem.

Az alábbiakban összefoglaltuk, mire figyeljen:

Gomba

A gomba, bár nem növény, mégis a zöldségespulton találjuk őket az áruházakban.Sokan szeretik a gombákat nyersen is fogyasztani, ám ez nem mindig jó ötlet.

Gombafélék Forrás: Shutterstock

Egy frissen leszedett termesztett gomba többnyire nem okoz gondot, de a természetben gyűjtött gomba nyers fogyasztásával ne is kísérletezzünk, hiszen nem tudjuk mennyire friss, mi van rajta, amit mosással nem tudunk eltávolítani.

Tehát ez esetben a főzés nem egyszerűen konyhatechnikai-gasztronómiai szempontból lényeges, hanem azért is, mert ezzel fertőtlenítjük az alapanyagot. Így elkerülhetjük a gombás ételmérgezés kialakulását.

Burgonya- és káposztafélék egy része

A burgonyában lévő keményítő nyersen nehezen emészthető, aki így fogyasztja, puffadásra és emésztőrendszeri kellemetlenségekre számíthat. Főzve, vagy sütve a keményítő már nem okoz ilyen tüneteket.

Egyáltalán ne fogyasszunk bezöldült, ráncos, vagy már kihajtott burgonyát, ugyanis ebben megemelkedik a szolanin tartalom, ami egy számunkra mérgező vegyület.

Lokálisan izgatja a nyálkahártyát, de felszívódása után a központi idegrendszerre is károsan hat, nagy mennyiségben agyödémát, kómát, görcsöket okozhat.

Frissen kiásott burgonya Forrás: shutterstock

A padlizsán, vagy tojásgyümölcs szintén a burgonyafélék családjába tartozó szubtrópusi zöldségnövény. A burgonyához hasonlóan ezt is főzni vagy sütni kell.

A paradicsom is ezek rokona, de az érett, piros paradicsomok szolanintartalma csekély, ám ha találunk zöld részeket, azokat inkább vágjuk ki belőle.

A keresztesvirágúak, azaz a karfiol, brokkoli, kelbimbó, kelkáposzta olyan szénhidrátokat tartalmaznak, amelyek hőkezelés után könnyebben emészthetőek, anélkül viszont kellemetlen panaszokat idézhetnek elő, például puffadást, gázképződést, gyomorfájást.

Csírák és mikrozöldek

Így, a téli időszakban egyre többen fogyasztanak csírákat és mikrozöldeket. Ezekben rengeteg enzim, fehérje, rost, esszenciális zsírsav található, ám attól függően, milyen körülmények között lettek nevelve, lehet, hogy megtalálhatók bennük az E. coli vagy a Listeria monocytogenes kórokozók. Ezek gátolják a pajzsmirigy és az immunrendszer működését.

Bár a mikrozöldeket és csírákat leginkább nyersen esszük, ám e kockázati tényező miatt a várandós nőknek, gyerekeknek és idős embereknek nem ajánlott, vagy csak nagy körültekintéssel a nyers csírák és mikrozöldek fogyasztása.

A borsó és a babfélék csíráját hőkezelést követően lehet fogyasztani. Enélkül émelygést, hányást, hasmenést okozhat a benne található lektin, mely hőre bomlik, így viszonylag gyorsan fogyasztásra előkészíthetők ezek az alapanyagok is.

Csíra Forrás: Shutterstock

Spárga

A spárgát is érdemes minimálisan megpárolni fogyasztás előtt. Itt azonban nem az a helyzet, hogy nyersen ártana, hanem kis párolást követően sokkal jobban hasznosítja szervezetünk a jobb felszívódás miatt a benne található vitaminokat és ásványi anyagokat.

Az oxálsav tartalmú növények

Például a rebarbara igen sok oxálsavat tartalmaz, ami a szervezetben megköti a kalciumot, és elősegítheti vesekő kialakulását. Az oxálsav tartalmú növények fogyasztását ezért ne vigyük túlzásba.

Bodzabogyó

A bodzabogyóban található szambunigrin tartalom nyersen fogyasztva gyomor- és bélproblémákat okozhat. Hő hatására (például lekvárkészítés során) azonban ez is elveszíti mérgező hatását.