Meghaladta az 580 ezer forintot a bruttó átlagkereset decemberben

Nyíregyháza, 2018. január 23. Kész gumicső geometriáját ellenőrzi 3D-s sablonnal egy szakember a ContiTech Magyarország Kft. nyíregyházi gyárának új, hűtő-fűtő tömlőket készítő üzemében a beruházás átadásának napján, 2018. január 23-án. Mintegy hatmilliárd forintból fejlesztette nyíregyházi telephelyét a Continental autóipari cégcsoporthoz tartozó ContiTech Magyarország, a cég egyebek mellett új kaucsukkeverő gyártósort, félkész terméket gyártó berendezést vásárolt és komplett járműipari termelési technológiát alakított ki. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 581.900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 400.300 forint volt. A bruttó átlagkereset 18,1, a nettó átlagkereset 18,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 592.900 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 387.000 forintot ért el.

A becsült rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 495.700 forint, 18,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 5,1 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző évhez mért 24,5 százalékos növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 447.800 forintot ért el, 18,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 309.100 forint volt, 18,9 százalékkal felülmúlta az előző év decemberit.

2022. január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 515 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 526.300 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 343.000, a kedvezményeket is figyelembe véve 355.300 forintot tett ki.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 18,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A jelentős mértékű növekedést elsősorban az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett és pótlólagos béremelések, valamint a 2022-ben végrehajtott minimálbér és garantált bérminimum emelése magyarázza.

Illusztráció Forrás: MTI/Balázs Attila

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (859.600 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (321.500 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 565.700, a nők esetében 467.900 forint volt,

ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,5 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
A becsült rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 469.800 forint, 16,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 473.800, a költségvetésben 449.900, a nonprofit szektorban 499.000 forintot ért el, ami 15,0, 17,3, illetve 25,4 százalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény - fenntartójának változása miatt - a költségvetési szektorból ebbe a szektorba került, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesült.

A reálkereset 2,6 százalékkal nőtt, a fogyasztói árak előző évhez mért 14,5 százalékos növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 403.100 forint volt, 15,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 280.600 forintot tett ki, 17,2 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.