Vágólapra másolva!
Az 1992-es barcelonai olimpiát a mai napig emlegetik úgy, mint a valaha volt legjobb hangulatú ötkarikás játékokat. Hogy valóban így volt-e, ezt azok tudják megmondani, akik több olimpián is jártak, de tény, hogy a katalán főváros a legjobb helyszín volt a kétpólusú világrend felbomlásának bódulatában ünneplők számára. Megannyi szenzációs eredmény és hatalmas sztár is csak mellékszereplő lehetett a kosárlabda-versenyek fantasztikus szereposztása mellett. Az NBA-sztárokból álló Dream Teamről már mindent megírtak és filmre vittek, de volt még egy (na jó, kettő) álomcsapat, amelyiknek a sztorija ugyanígy Hollywoodért kiált. A litván férfi kosárlabda-válogatott barcelonai története legalábbis biztosan ilyen.

Valami biztos volt a barcelonai olimpia körül, ami miatt három évtized távlatából is ennyit foglalkozunk az ott történtekkel, és ami miatt olyan sokan olyan sok mindenre emlékeznek a katalán fővárosban történtek kapcsán. Mint azt a bevezetőben írtuk, ehhez biztosan köze volt az amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA legnagyobb sztárjaiból, korszakos géniuszokból (mínusz Christian Laettner) álló Dream Team jelenlétének. Michael Jordanék "megszerzése" a NOB történetének egyik legnagyobb húzása volt, ami talán még a legzsírosabb szponzorációs szerződésnél is többet fialt a szervezetnek.

Nyilvánvaló, hogy mindent beárnyékol azóta is Jordan, Magic Johnson, Barkley és társai szereplése, de azért ne feledjük el, hogy Horvátország és Litvánia jóvoltából még legalább két Dream Team volt a mezőnyben. A két csapat névsora máig a borzongást hozza a kosárlabda-rajongókra, nem véletlen, hogy mindkét együttes dobogón végzett, a horvátok a második, míg a litvánok a harmadik helyen zártak. Mindkét ország legújabbkori történelmében a barcelonai olimpia volt az első nagy nemzetközi világesemény azt követően, hogy a hidegháború lezárultával a litvánok 1990-ben, míg a horvátok 1991-ben kikiáltották függetlenségüket. Az orosz-amerikai kardcsörtetés átmeneti elhalkulása persze, hogy mámorító érzéssel töltött el mindenkit - végre nem kellett attól rettegni, hogy valami tányérsapkás főokos rátenyerel a piros gombra.

Egy kosarazó ország

Litvániában már az 1920-as években megvetette a lábát a kosárlabda, de kezdetben részben a sportág meghonosításában előbbre tartó Lettországtól elszenvedett rendszeres vereségek hatására, nem igazán vált népszerűvé a játék. A '30-as évekban aztán miután a kaunasi Testkultúra Palotájában megszületett az ország első fedett kosárlabda-pályája, valamint a hazatéről litván-amerikai kosarasok, mint Juozas "Joseph" Zukas és Konstantinas "Konnie" Savickus, különösen pedig Frank Lubin szerepvállalásával a játék egyre népszerűbb lett. Az ország szövetsége 1938-ban tagja lett a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek (FIBA), és azonnal be is nevezett a következő Európa-bajnokságra. Amit a címvédő Lettország rendezett, és, ahol nagyon nem tudták megemészteni a déli szomszédtól elszenvedett első, 35-27-es vereséget. Miután a litvánok úgy döntöttek, hogy a litván-ameriklaiak nélkül vágnak neki az 1937-es Eb-nek, egy lett újság nem sokkal a torna előtt azt írta, hogy a mezőny messze leggyengébb csapata a litván. Akik ezen annyira felkapták a vizet, hogy mégis hívtak két litván-amerikait, Pranas Talzunast és Feliksas Kriauciunast (utóbbi játékos-edzője lett a válogatottnak), és

egy hónappal az Európa-bajnokság rajtja előtt klasszikus sportfilmekbe illő felkészülésbe kezdtek. Naponta több órán át tartó fizikai, technikai és taktikai képzés folyt, szigorúan zárt kapuk mögött, a szakvezetés pedig az összes felkészülési meccset lemondta.

Az eredmény nem is maradt el: a litvánok végigverték a mezőnyt, hibátlan teljesítménnyel lettek Európa-bajnokok. A hazatérő győztes csapatot ezrek fogadták az ideiglenes fővárosban, Kaunasban, a kosárlabda népszerűsége pedig az egekbe szökött. Minden fiú kosárlabdázó akart lenni, minden iskolában, de jószerével hirtelen minden sarkon kosárlabda palánk nőtt ki a földből. A kosárlabda-láz csak tovább fokozódott, amikor két évvel később Litvánia megvédte elsőségét, mégpedig a nagy rivális Lettországot legyőzve a döntőben egy dudaszó pillanatában szerzett kosárral (37-36).

A kosárlabda azt követően is megőrizte a népszerűségét, 1939-ben Litvánia (nem önszántából) a Szovjetunió egyik tagköztársaságává vált. A szovjet csapatban mindig számítottak a legjobb litván kosarasokra.

Az 1988-as olimpiai bajnok szovjet csapat legjobbjai - Arvydas Sabonis, Sarunas Marciulions, Valdemaras Chomicius, Rimas Kurtinaitis - kivétel nélkül a balti tagköztársaságból kerültek ki.

Zsákolj, csontváz!

Ahogy négy évvel később is rájuk tervezték építeni azt a csapatot, amelyik Barcelonában története során először képviselhette az újonnan (ismét) függetlenné vált országot. 1991-ben Litvánia ismét teljes jogú tagja lett a FIBA-nak, így elindulhatott az olimpiai selejtezőben is. Csakhogy Litvánia magával cipelve az ex-szovjet múltat, rettentő szegényen vágott neki az önálló létnek, és, ahogy más, úgy a kosárszövetség sem eleresztve pénzzel. Így aztán megint elővették a '30-as években sikeres módszert, és elkezdtek támogatásért kilincselni az Egyesült Államokban, illetve Nyugat-Európában élő litvánoknál. A munkában az ekkor Spanyolországban játszó Sabonis, valamint az NBA első szovjet kosarasaként a Golden State Warriorsban pattogtató Marciulions járt élen.

Hakeem Olajuwon (jobbra) próbálja szerelni Arvydas Sabonist az 1996-os atlantai olimpia litván-amerikai csoportmeccsén Forrás: AFP/Jeff Haynes

Utóbbi a csapat edzőjének, Don Nelsonnak a fiával, Donnie Nelsonnal együtt igyekezett kihasználni a nyugati parti kapcsolatait, így jutottak el a San Francisco Chronicle egyik újságírójához, George Shirkhez, aki szívhez szóló cikket írt a tehetséges, ám pénztelen litván kosarasokról. A jól sikerült cikk felkeltette a kaliforniai experimentális, pszichedelikus, folk, pop és szinte mindenféle zenét játszó kultikus zenekar, a Grateful Dead figyelmét. Úgy érezték, hogy a litvánok életigenlése és szabadság iránti olthatatlan vágya tökéletesen rímel az ő filozófiájukra, úgyhogy azon melegében megdobták 5000 dollárral Marciulionst.

De még csak most jön a java! A zenekaron keresztül ugyanis a sztori eljutott a New York-i grafikus-dizájner-ruhatervező Greg Speirshez, aki annyira felbuzdult a litvánok erőfeszítéseit látva-hallva, hogy megtervezte minden idők legvadabb és legemlékezetesebb olimpiai formaruháját. Főszerepben, Skullyval, a lángoló labdával zsákoló csontvázzal, ami (aki) a hamvaiból feltámadó, és minden akadályt legyőző Litvániát szimbolizálta.

A levédett nevén Tie Dyed Slam Dunking Skullman dizájn után Spiers egyetlen cent jogdíjat sem vett fel, minden befolyó pénzt a csapat, illetve különbőző litván karitatív szervezetek kaptak. Ahogy mondani szokás, Skully és a póló "nagyot ment", ahogy a litván csapat is. Bár sokan szinte csak arra emlékeznek, ahogy az USA elleni elődöntőben a cserepadon ülők Jordanéket fényképezik, az a litván válogatott egy csodálatos csapat volt.

Arturas Karnisovas, a Chicago Bulls jelenlegi általános igazgatója akcióban:

Hiszen az ország függetlenné válása után alig két évvel a csapat 12-ből 12 meccset nyerve veretlenül vette az európaia olimpiai kvalifikáció jelentette kihívást, a magyar válogatottat például egy 62-28-as félidő után 106-71-re verték. Ami ennél is fontosabb volt, hogy a Szovjetunió utódállamaként szereplő Független Államok Közösségének (FÁK) is kiosztottak egy alapos, 116-79-es verést. Barcelonában a csoportban ugyan kikaptak a FÁK-tól, a bronzmeccen viszont 82-78-ra győztek Sabonisék.

Skully karrierje pedig azóta is töretlen: a csontvázas dizájn a következő két olimpián is elkísérte a litván csapatot, amelyik Atlantában és Sydney-ben is bronzérmes lett, a csontvázat pedig 1993-ban első és máig egyedüli kreált figuraként beiktatták a Kosárlabdázás Hírességek Csarnokába. Sőt, még film is készült sztoriról A másik Dream Team címmel.

A magyar válogatott február 23-i litvániai vb-selejtezőjén a klaipédai csarnokban rögtönzött ajándékboltban is népszerű volt a termék, a meccs előtt számos felnőtt és gyerek sétált a litván álomcsapat egykori olimpiai pólójában.