Vágólapra másolva!
A labdarúgó Brazil Kupában a Club Sportivo Sergipe nagyon közel volt a bravúrhoz a Botfogo elleni mérkőzésen, ám a vendég együttes a 100. percben egyenlíteni tudott, így továbbjutott (Brazíliában a kupában döntetlen esetén a vendég csapat megy a következő körbe). A lefújást követően órási balhé tört ki, a rendőröknek kellett megfékezniük az indulatokat.

A kiscsapat hatalmas bravúrt hajthatott volna végre a Botafogo kiejésével, és sokáig úgy nézett ki, ez sikerülni is fog. Azonban a meccs végén tíz percet hosszabbított a játékvezető, ráadásul egymás után rúghatta a szögleteket a vendég csapat.

Végül a 100. percben Adryelson ki tudott egyenlíteni, ezzel kiharcolva a továbbjutást.

A meccs végén elszabadult a pokol, a Club Sportivo Sergipe játékosai, alkalmazottjai azonnal elkezdtek vadászni a bíróra, az indulatokat a rendőröknek kellett megfékezniük. A beszámolók szerint a játékvezető egyik segítője még Sergipe elnökét is megütötte a zászlójával.