Súlyos vonatbaleset történt Egyiptomban

Vonatbaleset Egyiptom
Toukh, 2023. március 7. Mentőalakulatok tagjai dolgoznak a Kairótól északra fekvő Toukhban történt vonatbaleset helyszínén 2023. március 7-én. A balesetben az egészségügyi minisztérium közlése szerint legkevesebb két ember életét vesztette. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Két ember meghalt, tizenhatan pedig megsérültek egy vonatbalesetben a Kairótól északra fekvő Kaljúbban.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi vasúti hatóság közleménye szerint a kaljúbi pályaudvarra érkezve a vonatvezető nem vette észre a szemafor tilos jelzését, és a vonat nekirohant a pálya végén lévő ütközőbaknak.

A mozdony és az első kocsi kisiklott.

Mentőalakulatok tagjai dolgoznak a Kairótól északra fekvő Toukhban történt vonatbaleset helyszínén 2023. március 7-én Forrás: MTI/EPA/Háled El-Fiki

A százmillió lakosú Egyiptomban gyakoriak a vonat ütközések és kisiklások. A katasztrófákat rendszerint infrastrukturális és karbantartási gondoknak könyvelik el.

Az ország történelmének legsúlyosabb vasúti katasztrófája 2002-ben történt, amikor egy vonat kigyulladt. A szerencsétlenségben több mint háromszázhetvenen haltak meg.

Daruval emelnek fel egy kisiklott vasúti kocsit a Kairótól északra fekvő Kaljúbban történt vonatbaleset helyszínén Forrás: MTI/EPA/Háled El-Fiki