Vágólapra másolva!
A szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában az al-Nasszr Cristiano Ronaldo duplájának is köszönhetően 5-0-ra győzött a kieső helyen álló al-Adalh otthonában.

Cristiano Ronaldo a válogatott szünetben négy gólt is szerzett Portugáliának, így jó formában térhetett vissza Szaúd-Arábiába, ahol a szezonban a kilencedik bajnoki mérkőzéséna klubjával az újonc és utolsó előtti helyen álló al-Adalh csapatához látogatott.

A vendégek már az első percektől fölényben játszottak, ám az első gólig a 40. percig várni kellett. Ekkor videobírózás után a játékvezető tizenegyest ítélt az al-Nasszrnek, a labda mögé pedig Cristiano Ronaldo állt, aki magabiztosan a jobb alsó sarokba lőtt. A kapus érezte az irányt, de nem ért le időben a sarokra.

Ronaldónak ez volt a 10. gólja a bajnokságban, ám a házi góllövőlistát a meccs előtt 14 találattal vezető Talisca sem akart elmaradni tőle, ugyanis a brazil csapattárs az 55. percben megduplázta az al-Nasszr előnyét egy bombaerős átlövéssel.

A portugál játékos aztán a 66. percben végleg eldöntötte a mérkőzést: a bal oldalon kapott labdát, bevezette azt a tizenhatoson belülre, majd a kapus mellett kilőtte a hosszú alsó sarkot.

A slusszpoén azonban ezzel még nem történt meg, ugyanis a 78. percben Talisca egy precíz kiugratás után a labdát a kapus felett átemelve újabb gólt lőtt, majd Ajman Jahja a 98. percben állította be az 5-0-s végeredményt.

Az al-Nasszr a győzelmével megerősítette a második helyét a tabellán, ám a lemaradása továbbra is 1 pont a fordulót szintén sikerrel záró al-Ittihaddal szemben.