Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) megerősítette, hogy nem bünteti meg Constantine Hatzidakis asszisztenst, aki a Liverpool-Arsenal rangadón könyökkel megütötte a hazai csapat játékosát, a skót Andy Robertsont.

A Liverpool-Arsenal meccs félidejében Robertson az öltözőbe vonuláskor Hatzidakis partjelzőnél próbált reklamálni. A felvételeken úgy tűnt, a skót védő rátette a kezét az asszisztens vállára, de nem lépett fel támadólag, azonban Hatzidakisnak ennyi is elég volt, hogy lendüljön a könyöke, és állon vágja Robertsont, aki a reklamálásért még egy sárga lapot is kapott.

A 38 éves asszisztenst azonban nem büntették meg, az FA lezárta az eset kivizsgálását.

„Átfogó eljárásunk során a Liverpool és a PGMOL (Angol Játékvezetői Testület) részletes nyilatkozatait, valamint a több szögből készült videófelvételeket vizsgáltuk meg mind az incidenssel, mind annak körülményeivel kapcsolatban" – nyilatkozta az FA szóvivője.

Hatzidakis csütörtökön a Zoomon keresztül kért bocsánatot Robertsontól, a balhátvéd pedig habozás nélkül elfogadta a bocsánatkérést és a játékvezető-asszisztens magyarázatát.

„Teljes mértékben segítettem az FA-t a vizsgálatban, és

– mondta Hatzidakis, akit a vizsgálat idejére felfüggesztettek.

Constantine Hatzidakist nem büntette meg az FA Forrás: AFP/Paul Ellis

Hatzidakis a Premier League hétvégi fordulójában nem működhet közre, mivel a bíróküldés bejelentésekor a PGMOL vizsgálata még folyamatban volt. Jürgen Klopp, a Liverpool dicsérte a helyzet kezelését.

Úgy gondolom, hogy jól kezelték a dolgot, így most már mindannyian tehetjük tovább a dolgunkat" – mondta a német szakember, akinek a csapata hétfőm este a Leeds United vendége lesz az Elland Roadon.