Lagzi Lajcsi egyre megdöbbentőbb nyilatkozatokat ad a börtönbe vonulása előtt

Lagzi Lajcsi, Galambos Lajos
Vágólapra másolva!
A trombitás azt mondja, még nem tud nevetni azon, ami vele történt az elmúlt években.
Vágólapra másolva!

Lagzi Lajcsit tavaly év végén találták bűnösnek gáz-, víz- és áramlopás ügyében, ami miatt három és fél év letöltendő szabadságvesztés büntetést szabott ki rá a bíróság. A trombitás mindent megpróbált, hogy elkerülje a tényleges börtönbüntetést, egy rejtélyes betegségre hivatkozva kérelmet fogalmazott meg, amellyel ügyvédjével azt szerette volna elérni, ha az egészségi állapotát figyelembe véve elengedik a bevonulást.

Ez a terve nem jött össze, a másodfok ugyanis semmilyen jelentős indokot nem talált arra, hogy a Lagzi Lajcsi ne kerüljön a rács mögé.

"Az, hogy a másodfok ugyanúgy döntött, mint az első fok, mindenképp meglepő. Már csak azért is, mert most sem vizsgált meg engem senki, úgy hoztak döntést és ítéletet, hogy személyesen nem is találkoztak velem a döntéshozók.

LifeTV

És ezt nemcsak én állítom, hanem a beadványban az ügyvédem is. Hogy mikor kell bevonulnom a börtönbe, teljesen mindegy, mert hét éve ennek az ügynek a börtönében élek"

– nyilatkozta.

A trombitás erről még mit sem tudott, amikor múlt héten Karlo Tomatoni Pizzaszínházának vendége volt. Beszélt arról, hogy még nem tart ott, hogy nevetni tudjon a vele történteken, valamint azt is elárulta, hogy a fellépésein rendszeresen kérik tőle a Kell egy kis áramszünet című dalt, amitől valósággal megőrül a közönség, ő pedig természetesen eljátssza, ha ezt kérik tőle.

"Időnként elmegyek templomba, gyónni nem merek" - mondta a Bors szerint.