Elérte legmagasabb pontját a megújuló József főhercegi palota - képek

Budai Várnegyed, palota, Magyar Építő Zrt.,  József főhercegi palota, Nemzeti Hauszmann Program,
Vágólapra másolva!
Ünnepélyes keretek között felkerült az épület legmagasabb pontját jelző bokréta a József főhercegi palotára. A díszes épületet a Nemzeti Hauszmann Program keretében építik újjá, a Várkapitányság megbízásából, és 2025 év végére elkészülhet.
Vágólapra másolva!

A Szent György téren található épület kivitelezésének első ütemét a Magyar Építő Zrt. 2021 júliusában kezdte meg - eleveníti fel a Magyar Építők. A kivitelezési munkákat eddig két ütemben végezték. Az I. ütem része volt a műemléki környezet védelme egészen az alaplemez elkészítéséig, a II. ütem pedig a palota szerkezetépítési munkáit foglalta magában az elkészült alaplemeztől.

Az építkezés során eddig több mint 2200 köbméter habbeton (műemlékek védelmére), közel 8000 köbméter szerkezetibeton és 1200 tonna betonacél került beépítésre.

A József főhercegi palota két saroktorony elkészültével mára elérte a szerkezetének legmagasabb pontját.

Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, József főherceg dédunokája a bokréta avató ünnepségen - amelyen részt vett Fodor Gergely kormánybiztos, a Várkapitányság vezetője, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Oravecz László, a Magyar Építő Zrt. Műszaki vezérigazgató-helyettese,
valamint Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke - családi történeteket is megosztott a hallgatósággal:

"1944 októberében, amikor minden remény és kilátás elveszett, nagyapám és apám, bár nehéz szívvel, de úgy döntöttek, elmenekülnek, abban a reményben, hogy hamarosan visszatérhetnek. Ez sajnos csak 50 évvel később történhetett meg, de már semmi nem volt a palota helyén. Mivel az épület a Habsburg család tulajdona volt, a kommunista rendszer úgy döntött, hogy inkább felrobbantja."

Galériánkban látványos felvételeket közlünk a megújuló József főhercegi palotáról:

József Károly Lajos főherceg a XVIII. század végén épült klasszicista, úgynevezett Teleki-palotát 1902-ben Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban építtette át. Budapest 1944-es ostroma idején a nyugati homlokzatot több belövés is érte, majd ezt követően az épületet 1951-ben munkásszállóvá alakították, amely további állapotromlást eredményezett. Végül 1968-ban előbb felrobbantották, majd teljesen elbontották. A 2000-es évek fordulóján kiterjedt kutatások folytak a területén, amelyek befejeztével középkori rommezőt hoztak létre.

A palota épülete kulturális, turisztikai és irodai funkciókat lát majd el vegyesen.

Az épület külsejét az eredetihez hűen rekonstruálják a kivitelezők, viszont belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból modern megoldásokat alkalmaznak, tartószerkezete a mai kornak megfelelően vasbetonból készül.

A tervek szerint ismét látogatható lesz a főhercegi palotához tartozó kert és a neoreneszánsz stílusban épült egykori istálló is.