Orbán Viktor a XVI. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján mond beszédet

Orbán Viktor, 2023.03.21., uniós csúcstalálkozó, előkészítő videókonferencia, Charles Michel,  Európai Tanács elnöke,
Budapest, 2023. március 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vesz részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel Budapesten, a Karmelita kolostorban 2023. március 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök ma délelőtt a XVI. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján mond beszédet Budapesten - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök immár kilencedik alkalommal vesz részt a rendezvényen, ahol az oktatás és a szakképzés lesz a központban.

A tavalyi megnyitón a miniszterelnök úgy fogalmazott: „Magyarország az a hely, ahol érdemes élni, és érdemes dolgozni. A hely, ahol élünk, a hazánk az egyik legjobb hely Európában. Az elmúlt években gyorsan nőttek a bérek.

− emelte ki a pályaválasztás előtt álló fiataloknak a miniszterelnök.

Hozzátette: Támogatjuk a családalapítást és az otthonteremtést, a házépítést és a felújítást. Aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában. Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országtól sem, azok ráadásul meg nem is a hazátok.