Itt van, hogy mivel foglalkozhat a börtönben Lagzi Lajcsi

Lagzi Lajcsi
Vágólapra másolva!
Lagzi Lajcsi Baracskán kezdte meg a börtönbüntetését, ahol különféle képzéseken és programokon is részt vehetnek az elítéltek.
Vágólapra másolva!

Lagzi Lajcsiból akár még pék is válhat a baracskai börtönben, ahol többek között 320 órás sütőipari és gyorspékségi munkás szakmaképzésre is van lehetőség – amit tavaly kilenc elítélt végzett el. A rabokat a közelben működő Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. sütőüzeme foglalkoztatja – írja a Ripost.

Lagzi Lajcsi Forrás: Frizbi TV

A lap felsorolt még pár lehetőséget, amivel Lagzi Lajcsi elütheti az időt a rácsok mögött: csatlakozhat például a színjátszókörhöz, amelynek húsz tagja tavaly A harmadik című darabot adta elő a tízparancsolat harmadik pontja alapján. Vallási programok egyébként is vannak az intézményben, de asztalitenisz-bajnokságot is tartották már az udvaron.

Egy különleges program, egy szemétszedési akció keretében néhány órára akár még a természetbe is kiszabadulhatnak a rabok, legalábbis pár éve egy közeli erdősávot tisztítottak meg a segítségükkel.