Fideszes politikusok közé ült be a zavartan viselkedő Karácsony Gergely a pápai szentmisén - fotó

Vágólapra másolva!
Némileg meglepő módon fideszes politikusok és állami vezetők társaságában foglalt helyet Karácsony Gergely a vasárnapi, pápai szentmisén. Nem ez volt az első alkalom, hogy a főpolgármester kormánypárti szereplőkkel mutatkozott egyházi eseményen. A történet azért is érdekes, mert Gyurcsány Ferenc nemrég éppen azt rótta fel Karácsonynak, hogy nem konfrontálódik a kormánnyal. Természetesen a baloldali főpolgármester mai "helyezkedése" álbátorság természetesen és semmiképpen sem megy szembe főnöke utasításával: Gyurcsányt az érdekli, hogy Budapest pénzével kapcsolatban az történjen, amit ő akar. Mindenesetre Karácsony végig zavartan feszengett.
Vágólapra másolva!

Az MTI fotója szerint Karácsony Gergely fideszes politikusok és állami szereplők között foglalt helyet a Kossuth téren tartott szentmisén.

A baloldali főpolgármester a Szentatyát több állami vezető, Polt Péter, legfőbb ügyész, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, valamint Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke közelében várta, a szokásos zavarában. De a fényképen kicsit távolabb látható Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke is.

Polt Péter legfőbb ügyész (b), Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes (b2), Varga Zs. András, a Kúria elnöke (b3), Karácsony Gergely főpolgármester (b4), Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke (j2) és Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke (j) Ferenc pápa szentmiséjén a Parlament előtti Kossuth téren az egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője nemrég éppen azt kérte számon a főpolgármesteren, hogy nem konfrontálódik a kormánnyal. "Itt van egy majdnem kétmilliós város, amelynek a kétharmada torkig van Orbán uralmával. Van neki egy hozzánk közel álló főpolgármestere. A főpolgármester nem hajlandó azt a hazafias kötelezettséget teljesíteni, hogy ebbe a küzdelembe beleviszi a várost" - fogalmazott Gyurcsány a SpiritFM Harcosok klubja című műsorában.

Mint ismert, Gyurcsány kritikája után Karácsony hadat üzent a kormánynak, amit jelenleg is nyomás alatt próbál tartani. Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy fogalmazott, hogy csődközeli helyzetben van a főváros és egy megszorítócsomagot jelentett be. A Fidesz ugyanakkor egyértelművé tette: a baloldali vezetésű főváros felelőtlen gazdálkodása miatt alakult ki a jelenlegi helyzet.

Karácsony meglepetésszerű "helyezkedéséről" a Magyar Nemzet is beszámolt Deák Dániel politikai elemzőre hivatkozva.

Szereti Karácsony magát mutogatni fontos eseményeken - ezt főnöke, Gyurcsány is engedi neki - , mégha természetesen viselkedni általában nem is sikerül neki.