A dollármédia ismét a baloldali korrupt politikusokat mentegeti a Városháza-ügyben

Szabadságmenet, március 15., ünnep, nemzeti ünnep, a Civil sugárút záróeseménye, Hősök tere - Andrássy út eleje, tüntetés, Karácsony Gergely, 2023.03.15.
Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Másfél évvel a korrupciós ügy kirobbanása után éppen az első számú gyanúsított vallomására alapozva igyekszik egy Karácsony Gergely számára kedvező olvasatot legyártani a baloldali hvg újságírója, Dezső András a Városháza-ügyben - írja a Magyar Nemzet. Hozzáteszik: a gyengécske próbálkozás szépséghibája, hogy a sajtóban már régen megjelent, mindenki által ismert tényeket elhallgatva, a valóságot elferdítve keretezné át a történetet a dollármédia.
Vágólapra másolva!

Nevetséges és megkésett mosdatási kísérletbe kezdett a hvg a Városháza-ügyben. A lap egy Dezső András által jegyzett szombati cikkben – másfél évvel a Városháza eladási szándéka körül kirobbant korrupciós ügy után – ugyanis éppen Berki Zsoltnak a vallomására alapozva igyekezett Karácsony Gergely korábbi hárító nyilatkozatait megerősíteni.

Pont a gyanúsított verzióját tálalta kritika nélkül a dollármédia

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Dezső András feltehetően abban reménykedett, hogy kevesen emlékeznek arra:

Berki Zsolt a Városháza eladása körüli botrány első számú gyanúsítottja, mivel az ő cége kötött szerződést az MSZP székházát egykor értékesítő ingatlanirodával a Városháza eladására.

Ráadásul Berkinek nem először gyűlt meg a baja a hatóságokkal, ugyanis a portál információi szerint korábban már lopással is gyanúsították a férfit. Mindemellett Berki Zsoltnak már egy másik, a sajtóban is megjelent zavaros botrányban, az Infopark-ügyben is felmerült a neve, hiszen ő és testvére, József voltak azok, akik feljelentették Leisztinger Tamást, amiért az állítólag megzsarolta és megfenyegette őket.

Berki Zsolt Forrás: Magyar Nemzet

Berki Zsoltról azt is tudni, hogy testvére, Berki József korábban Kiss Péter egykori szocialista miniszter bizalmi embere volt, akinek ugyanabban az időben éppen az a Kiss Ambrus volt a kabinetfőnöke, aki – a Városháza-ügy hangfelvételei szerint – jutalékos rendszert működtet a fővárosban.

Sőt a fővárosi önkormányzatnál is Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes embereként tartották számon Berki Zsoltot, akinek így sikerült elintéznie többek között azt a korrupciós telekvásárlást is, amelynek során a Városháza-ügy másik érintettjének, Gansperger Gyulának sikerült úgy áron alul megszereznie egy fővárosi telket, hogy kifejezetten rá írták ki a pályázatot, és Berki végig egyengette is az eladási folyamatot.

Berki Zsolt Forrás: Magyar Nemzet

Bajnait mosdatják, noha nyakig benne van

A baloldali hvg szombati cikkében Dezső András az ügyben érintett Bajnai Gordont is mentegeti, akiről azt írja, hogy „régi ismerőse", Gansperger Gyula invitálta egy megbeszélésre, amelyen

Azt ugyanakkor már elfelejtette megírni Dezső, hogy Bajnai nem mint régi ismerősét jellemzi Ganspergert a kiszivárgott hangfelvételeken, hanem mint olyan harcostársát, akivel több van közöttük, mint barátság. Mindez pedig nem meglepő annak ismeretében, hogy korábban Gansperger éppen Bajnai invitálására került a Wallishoz, és ő váltotta a baloldali miniszterelnököt a vezérigazgatói székben, amire persze szintén nem emlékeztettek a dollármédia cikkében.

Karácsony Gergelyék korábban is erőltetett gyengécske verziójának megfelelően az a részlet is kimaradt Dezső András írásából, hogy

Bajnai Gordon maga ismeri el a hangfelvételeken, hogy érdeklődött a fővárosnál a Városháza értékesítése felől, valakitől, aki jóval Barts J. Balázs, a főváros vagyonkezelőjének vezetője fölött áll.

Sőt, Bajnai a beszélgetésben azt is mondta a Városháza eladása kapcsán a főváros vezetéséről:

Mindezek után a kirobbant korrupciós ügyben zajló nyomozás gyanúsítottja szavai alapján úgy próbálta bemutatni a Városháza körül történteket a hvg, mintha egy jobboldali lejárató kampány áldozatai lennének a jutalékos rendszert működtető érintettek. Nagy igyekezetében pedig Dezső András még a gyanúsítottként kihallgatott Berki Zsolt olyan fantazmagóriáit is kritika nélkül megírta, hogy maga Orbán Viktor intézte úgy, hogy Bajnai Gordon a Városháza eladásáról tárgyaljon.