Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéddal ugyan kiesett az élvonalból, a magyar labdarúgó-válogatottban azonban "elfelejti" a problémákat a kapus Szappanos Péter.

"Amikor az ember belép ide, mindent ki tud zárni.

jelentette ki a kispestiek hálóőre a Montenegró és Litvánia ellen készülő nemzeti csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján a telki edzőközpontban.

Szappanos elmondta, már hétfő óta a Montenegró otthonában sorra kerülő összecsapás van fókuszban, Marco Rossi szövetségi kapitány a várható pokoli hangulatra, a nehéz körülményekre és a taktikára helyezte a hangsúlyt. Hozzátette,

remek visszajelzés számára, hogy az olasz szakember ismét számol vele a keretben azok után, hogy a Honvédnál egy rövid időre kikerült a kapuból,

de sikerült visszaverekednie magát a kezdőcsapatba.

Szappanos Péternek nehéz szezonja volt a Honvéddal Forrás: MTI/Illyés Tibor

Balogh Botond, az olasz Parma légiósa kedden még családi körben ünnepelte 21. születésnapját, mert csak szerda este csatlakozott a válogatotthoz.

nyilatkozta a korábban számos sérüléssel bajlódó védő, aki mint elmondta, változtatott az étrendjén és az erőnléti edzésein is.

Az egyszeres válogatott futballista megjegyezte, természetesen mindenkinek az a célja, hogy pályára lépjen, de ezt csak munkával lehet kiérdemelni.

A G csoportban szereplő magyar válogatott, amely márciusban a bolgárok elleni 3-0-s győzelemmel kezdte a kvalifikációs sorozatot, jövő szombaton Montenegróban lép pályára, három nappal később pedig a litvánokat fogadja a Puskás Arénában.