Vágólapra másolva!
Rengeteg érdekes, megdöbbentő és rendhagyó esemény történt kedden a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az Európa-bajnoki selejtezők után elárulta, hogy úgy érzi, mintha a szurkolóknak semmi sem lenne elég jó, most pedig egy újabb interjúban beszélt az ezzel kapcsolatos érzéseiről.

A Paks abdarúgócsapata egy hete jelentette be, hogy a korábbi U21-es válogatott védő, Tamás Olivér a következő szezont kölcsönben az FC Birkirkaránál tölti. A 22 éves labdarúgó ugyan aláírta a szerződését, ám megdöbbentő tapasztalai miatt két nap után szerződést bontott a klubbal, így mégsem a kupagyőztesnél kezdi meg az új idényt.

Sajtóhírek szerint egy holland élvonabeli klub érdeklődik a Ferencváros labdarúgócsapatának játékosa, Szánthó Regő iránt.

David de Gea ugyan aláírta szerződés hosszabbítását a Manchester Uniteddel, ám a klub kihátrált a megállapodásból és nem írta alá az új kontraktust.

Kihatrált a Manchester United De Gea szerződés hosszabbításából Forrás: AFP/Darren Staples

Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint a Bayern München francia védője, Lucas Hernández a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását. Ennek azonban a PSG ultrái nem örülnének, és ezt már most be is jelentették.

A wimbledoni teniszbajnokság főtáblás küzdelmei előtt Katalin walesi hercegné és a nyolcszoros bajnok Roger Federer meglátogatta a verseny helyszínét, ahol a labdaszedőkkel töltöttek el egy napot.