G. Fodor Gábor: Szoboszlai ajtókat nyit

Politikával foglalkozom, nem sporttal, ám Szoboszlai Dominik átigazolásának az ügye engem is elgondolkodtatott.

A foci talán a legcsodálatosabb játék a világon, a modern labdarúgásnak azonban van számos olyan vonatkozása, ami elkedvtelenít. Az üzemi méretekben gyakorolt pénzmosás; az olajsejkek megjelenése az európai klubfutballban; hogy most már esély sincs arra, hogy a kicsi megszorongassa a nagyot; hogy mindent mérnek és számosítanak (xG, xA, xG2, xSV, xGChain), a VAR és így tovább. Hiába teszünk meg mindent annak érdekében, hogy elpusztítsuk a játék lelkét, a játék erősebbnek bizonyul nálunk.

Hála Istennek.

Ez a csodálatos játék aztán minden pokoli tendencia ellenére is még mindig összefügg a nemzeti büszkeséggel:

a magyaroknak szurkolunk, a magyar sikereknek örülünk és magyarokra szeretnénk büszkék lenni.

Gyerekkorom máig meghatározó élménye, amikor 3:0-ra megütöttük a brazilokat a Népstadionban, mekkora izgalommal vártam a mexikói vb-t, a grundon srácokkal előre lejátszottuk a világbajnokságot és természetesen mi, magyarok győztünk. Aztán jött Irapuato és mintegy három évtized mélyrepülés. Klubcsapataink már nyáron elvéreztek a nemzetközi kupákban, a válogatott a futottak még ligájában játszott és még ott is fájdalmas vereségeket szenvedett el, a legjobb játékosaink pedig a kutyának se kellettek, még ha a képességeik meg is lettek volna, az európai topfutball elitjéhez tartozó alakulatokba nem tudták beverekedni magukat.

Szoboszlai átigazolása ezért több önmagánál.

Ez egy lehetőség az egész magyar futball, a tehetséges magyar futballisták számára, hogy bizonyítsanak.

Szoboszlai ügye azért több önmagának, mert egy focin túli jelenségről van szó: ez pedig a bizalom.

Olvastam a kétezertízes években valahol a Nemzeti Sportban, hogy egy nemzetközi játékosügynök arról beszélt, hogy azért nincsenek magyarok a nagy klubokban, mert nem bíznak a magyarokban. Nem bíznak bennük, hogy megállják a helyüket; hogy elvégzik azt az edzésmunkát, amit kell; hogy felveszik a fordulatszámot; hogy felzárkóznak a többiekhez és nem adják fel. A magyar futballisták iránti bizalmatlanság szorosan összefüggött a magyar futball sikertelenségével.

Ez a lélektani helyzet változott meg mára. Néhány éve, ha nem is a topklubok, de mégiscsak az elithez tartozó együttesek elkezdtek bizalmat szavazni a magyaroknak. Az a néhány srác, aki megkapta a bizalmat (Gulácsi, Sallai, Szoboszlai, Kerkez Milos - hogy csak néhányat mondjak), pedig komolyan vette, hogy bizalmat kapott és nem akart ezzel visszaélni. Megértették, hogy lehetőséggel élni kell. Meggyőződésem, hogy szoros összefüggés van a bizalommal élés és aközött, hogy a magyar foci elindult felfelé. Sikeresebbek lettünk és ennek köszönhetően a nyugati klubok elkezdtek jobban bízni a magyar futballistákban, ennek köszönhetően pedig még sikeresebbek lettünk.

Szoboszlai Liverpoolba igazolása újabb mérföldkő lehet. Már nemcsak arról van szó, hogy a Salzburg, a Lipcse, az Alkmaar szavazott bizalmat egy magyarnak, hanem egy patinás, európai szuperklub tette mindezt.

Ha Szoboszlai élni tud a neki adott lehetőséggel (amiért egyébként saját tehetségével harcolt meg), tovább erősödhet a bizalom a magyar focistákkal szemben és így Szoboszlai átigazolása ajtót nyithat az újabb- és újabb magyar tehetségek előtt.

Valahogy ez történt a horvátokkal is. A horvát arany(azaz ezüst)-generáció játékosai nyugati topklubbokban erősödtek és azzal, hogy ők is erősebbek lettek, a horvát válogatott is erősebb lett. Bazi erős.

Fontos tehát a pénz, fontos, hogy kinek mekkora az emelkedése, ki mennyit fut, mennyire erős, de még fontosabb a bizalom. Elhiszik-e rólad, hogy megérdemled a bizalmat.

A bizalomnak az a trükkje, hogy élni kell vele. Ha élni tudunk a bizalommal, akkor sikeresek leszünk.

Sikeresnek lenni jó dolog, sikertelennek meg rossz.

Ennyire egyszerű.