Vágólapra másolva!
Az angol válogatott Mason Mount a közösségi oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik támogatták, ezzel megerősítve, hogy 18 év után távozik a Chelsea-től.

A brit sajtó alig egy hete számolt be arról, hogy megszületett a megállapodás, és Mount a Manchester Unitedben folytatja pályafutását. A Chelsea-nevelésű játékos most videóüzenetben vett érzelmes búcsút a szurkolóktól.

Mason Mount a Manchester Unitedben folytatja, már el is köszönt a Chelsea-től Forrás: NurPhoto via AFP/Rubén de la Fuente Pérez/NurPhoto/Ruben De La Fuente Perez

"Az elmúlt félév spekulációi után aligha lesz meglepetés számotokra az, amit mondani szeretnék. Persze, ez nem könnyíti meg a dolgom, de úgy döntöttem, hogy elhagyom a Chelsea-t. Úgy éreztem, többet érdemeltek egy közleménynél, ezért személyesebb módját választottam annak, hogy elmondjam, mennyire hálás vagyok minden támogatásotokért, amit az elmúlt 18 évben kaptam.

Hatéves koromban csatlakoztam a Chelsea-hez, és sok mindenen mentünk keresztül együtt, megnyertük az ifjúsági kupát, év játékosa lettem itt, Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is elhódítottuk, és együtt éltük át azt a felejthetetlen éjszakát, amikor megnyertük a Bajnokok Ligáját. Szeretnék köszönetet mondani az akadémiának, az edzőimnek, akik segítettek a fejődésemben. Továbbá a háttérben dolgozó személyzetnek, a csapattársaimnak, akikkel az elmúlt évek során együtt játszottam és szinte a testvéreimmé váltak. Köszönöm mindenkinek a folyamatos támogatást és a szeretet, amit kaptam, de a legfontosabb, hogy ti, szurkolók végig mellettem álltatok. A legjobbakat kívánom" – búcsúzott a 36-szoros válogatott Mount.

A Manchester United aztán szerda délelőtt a hivataos honlapján jelentette be Mount érkezését, akiért 60 millió fontot fizettek a Chelsea-nek. A 24 éves középpályás heti 250 ezer fontot fog keresni új csapatában, a Twitteren megosztott rövid videóból pedig az kiderült, hogyan áll rajta a vörös mez.

Mount 2019-ben mutatkozott be a londoniaknál, akikkel négy szezon alatt Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is nyert, 195 mérkőzésen 33-szor volt eredményes. Az angol nemzeti együttesben 2019 óta 36-szor lépett pályára és öt gólt szerzett.