Vágólapra másolva!
A spanyol Pello Bilbao nyerte kedden a Tour de France országúti kerékpáros körverseny tizedik szakaszát, sikerével összetettben feljött az ötödik helyre.

A hétfői pihenőnap után a Vulcania és Issoire közötti 167,2 kilométer kifejezetten kedvezett egy sikeres szökésnek, mivel az útvonal dombos volt, öt kategorizált emelkedőt foglalt magában. Végül 14 bringás lépett meg a mezőnytől, köztük a kétszeres világbajnok Julian Alaphilippe, vagy éppen az összetettben 11. Bilbao.

A spanyol Pello Bilbao nyerte a Tour de France 10. szakaszát Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Az élcsoport az utolsó emelkedő bomlott fel, amikor a Tour de Hongrie 2019-es bajnoka, Krists Neilands lépett meg társaitól. Bilbao vezette az ötfős üldözőbolyt, amely alig két-három kilométerrel a vége előtt érte utol a lett bringást. A hajrában aztán a 33 éves Bilbao bizonyult a leggyorsabbnak, így hat pozíciót javítva már ötödik összetettben.

A mezőny 2:53 perc hátránnyal ért célba, összetettben továbbra is a dán címvédő, Jonas Vingegaard vezet 17 másodperccel megelőzve a kétszeres győztes szlovén Tadej Pogacart.

10. szakasz, Vulcania-Issoire, 167,2 km:
1. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) 3:52:34
2. Georg Zimmermann (német, Intermarché-Circus-Wanty) azonos idővel
3. Ben O'Connor (ausztrál, AG2R-Citroen) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 42:33:13 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 17 másodperc hátrány
3. Jai Hindley (ausztrál, BORA-hansgrohe) 2:40 perc hátrány

Szerdán a Clermont-Ferrand és Moulins közötti 179,8 kilométeres táv teljesítése vár a 110. Tour de France mezőnyére. A viadal jövő hét vasárnap a párizsi Champs-Élysées-n zárul.