Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megtiltotta Cristiano Ronaldo csapatának, a szaúdi al-Naszrnak, hogy új játékosokat regisztráljon, mivel pénzügyi vitában áll a Premier League korábbi bajnokával, a Leicester Cityvel.

A kilencszeres bajnok al-Nassr volt az első szaúdi klub, amely hírnevet szerzett magának azzal, hogy januárban leigazolta az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót. A portugál klasszis példáját aztán olyan sztárok követték az Öböl-menti államba, mint Karim Benzema, N'Golo Kanté, Marcelo Brozovic vagy Roberto Firmino.

A Mirror információi szerint azonban a FIFA megtiltotta az al-Naszrnak, hogy új játékosokat regisztráljon, mivel

a szaúdi klub nem fizette ki az angol Leicester Citynek a nigériai támadó, Ahmed Musa szerződéséhez kapcsolódó bónuszokat.

A CSZKA Moszkva korábbi támadója közvetlenül a 2016-os bajnoki siker után csatlakozott a Leicesterhez, de Angliában kevés sikert aratott: 33 meccsen mindössze öt gólt szerzett, mielőtt kölcsönbe visszatérhetett korábbi klubjához. Ezt követően az angolok 2018-ban 14 millió fontért eladták Musát az al-Nasszr együttesének, amelynek színeiben 60 meccset játszott és megnyerte a bajnokságot, mielőtt két évvel később szabadon igazolható játékosként távozott.

Cristiano Ronaldo csapata nem igazolhat új játékosokat Forrás: AFP/-

A FIFA hivatalos ítélete szerint a szaúdi csapat mintegy 460 euróval (plusz a kamatok) maradt adós a transzfer kapcsán. Az ítéletet eredetileg 2021 októberében hozták nyilvánosságra, és az l-Naszrt figyelmeztették, hogy átigazolási tilalmat rendelnek el, ha nem fizetik ki a Leicesternek a fennmaradó összeget. Mivel ez nem történt meg, a FIFA regisztrációs tilalmat szabott ki a szaúdi klubra. Ez vonatkozik mind a belföldi, mind a nemzetközi igazolásokra, vagyis a külföldi sztárokat jelenleg nem lehet regisztrálni.

A FIFA eredeti határozata kimondta, hogy az eltiltás három teljes és egymást követő regisztrációs időszakra – átigazolási időszakra – vonatkozik.

A szaúdi klub most azzal védekezik, hogy a probléma még azelőtt merült fel, hogy az Állami Befektetési Alap (PIF) megvásárolta a klubot. A hírek szerint az új vezetés azon dolgozik, hogy a Musaért járó összeget mielőbb kifizesse a Leicesternek, hogy a tilalmat mihamarabb feloldják.