Sorra teszik ki a megtelt táblát a túl sok turista előtt

tömegturizmus, túl sok turista, turizmusfóbia, túlturizmus, turisták özöne
Sok turista nyaralását megkeserítik a hosszú sorok az Akropolisznál
Vágólapra másolva!
A nyári utazás során egyre több turista szembesül a tömegturizmus jelenségével, ami tönkreteszi a nyaralást. A túlzsúfolt városok az ott élők számára is gondot jelentenek, hiszen turizmusfóbiát okoznak, ezért igyekeznek korlátozni a látogatók számát. Az utóbbi időben Amszterdamtól Dubrovnikig egyre több város állt elő újabb és újabb ötletekkel, hogy visszaszorítsák a turisták áradatát.
Vágólapra másolva!

Legutóbb Amszterdam vezetése döntött úgy, hogy kitiltja az óceánjáró hajókat a városból. A cél, hogy ezzel próbálják meg csökkenteni a városba látogató turisták számát, enyhítve a településre nehezedő nyomást és a környezetszennyezést. A tömegturizmus korlátozása nem véletlen, hiszen a kedvelt turistaközpontok között Amszterdamban jut egy lakosra a legtöbb turista.

A túl sok turista gondot okoz Amszterdamban Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2015 lornet/Shutterstock. No use without permission./Lornet

Melyik európai országokban túl sok a turista?

A turizmus szabályozása Európa több városában is napirenden van. A turisták özöne a kedvelt turistaközpontokban turizmusfóbiát idézett elő. A turisztikai statisztika szerint Európa fővárosai közül – Amszterdam mellett – Dublin, Tallinn, Párizs és Athén is a túlzsúfolt városok közé tartozik, ha az egy lakosra jutó látogatók számát nézzük. Hemzsegnek a turisták Dubrovnikban, Velencében, Bruges-ben és a legutóbbi erdőtüzek és kimenekítések kapcsán hírekbe került Rodoszon is.

A túlturizmus nemcsak a városokat sújtja:

nemrég például az olaszországi Szardínia szigetéről érkeztek hírek arról, hogy a turisták tönkreteszik az ottani híres Rózsaszín-strandot.

A tömegturizmus a szardíniai Rózsaszín-strandot is sújtja Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2020 silentstock639/Shutterstock. No use without permission./Silentstock639

Mit lehet tenni a túl sok turista ellen?

A túlzsúfolt városok egy része az idegenforgalmi adó vagy turisztikai illeték növelésével próbálkozik visszatartani a turisták özönét. Ez egy viszonylag kevésbé feltűnő megoldás, hiszen a turista a szállás árába beépítve talán jobban elfogadja a drágább árfekvést. Legutóbb a spanyolországi Santiago de Compostela vezetése is fontolóra vette, hogy idegenforgalmi adót vezet be 2025-től, mert túl sok zarándok érkezik oda (ez a város végpontja a híres El Camino zarándokútnak).

A túl sok turistától legjobban sújtott Dubrovnikban ennél drasztikusabb eszközökről is érkeztek hírek a közelmúltban.

A nyári szezonkezdettől például már nem lehet gurulós bőröndöket húzni Dubrovnik óvárosában, azokat csak felemelve lehet vinni.

Novemberben elkezdik megépíteni azokat a poggyászmegőrzőket is, ahol az óvárosba belépő turistáknak ott kell hagyniuk a bőröndjeiket. Ezeket, némi díj fejében, majd az önkormányzat szállítja a szállásokra. A távlati terv pedig az, hogy már a repülőtéren alkalmazzák ezt a kötelező szolgáltatást azoknak, akik az óvárosban szállnak meg.

Dubrovnik lakóinak elegük van a tömegturizmusból Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 Alex Cimbal/Shutterstock. No use without permission./Alex Cimbal

Nemcsak ezzel akarják védeni a zajtól a lakókat. A közelmúltban például egy hétre elvették a teraszát egy bárnak, mert túl hangos volt a zene. „Tiszteld a várost" címmel készítettek egy tájékoztató filmet is arról, mi szabad és mi tilos az odalátogató turistáknak. Ebből többek között kiderül, hogy tilos eldobni a cigarettacsikket vagy üveget, és fedetlen felsőrésszel sem szabad sétálni az óvárosban.

A hírek megjelenése után a Horvát Idegenforgalmi Közösség sajtókapcsolata közleményben tisztázta, hogy Dubrovnik városvezetése valójában nem vezetett be semmilyen szankciót, és nem is áll szándékában bevezetni a bőröndök használatára vonatkozóan a történelmi központban. Mint írták, a városnak nem az a szándéka, hogy szankciókat szabjon ki, hanem az, hogy minőségi tájékoztatást nyújtson a látogatóknak az elfogadható viselkedésről.

Mit jelent a túl sok turista?

Régóta küzd a turisták özöne ellen az ausztriai Hallstatt is. Ott nemrég próbaképpen felállítottak egy magas fakerítést, amely részben elzárja a kilátást az alpesi tájra. A mindössze 750 fős település azután vált rendkívül népszerűvé a turisták körében, hogy elterjedt, róla mintázták a Jégvarázs című animációs film királyságát. Az Im Römischen nevű városrészben, ahol világhírű panoráma nyílik a tóra és a partján épült festői szépségű településre, számos turista tolong mobiltelefonokkal és fényképezőgépekkel.

A hangoskodás viszont zavarja a helybéli lakosok nyugalmát.

A turizmusfóbia igen erős a festői osztrák településen Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 Simlinger/Shutterstock. No use without permission./Simlinger

Alexander Scheutz polgármester szerint a problémán csak az segítene, ha "a fotópont megszűnne fotópont lenni". Az elképzelés szerint a végleges paraván hosszabb lenne, de minden második léc hiányozna belőle, így megmaradna a kilátás, a szelfizők azonban nem tudnának jó felvételeket készíteni.

Korlátozások és belépő díjak a túl sok turista ellen

Barcelonában is régóta probléma, hogy túl sok a turista. Ennek leküzdésére és a zajszennyezés csökkentésére a városvezetés már tavaly intézkedéseket hozott. A túlzsúfolt városban korlátozták a turistacsoportok létszámát, és betiltották a megafonok használatát a vezetett túrákon.

A görög fővárosba utazók sem kerülhetik el a tumultust.

Júniusban például 70 százalékkal nőtt a látogatók száma tavaly júniushoz képest. A turisták hosszú sorokban állnak, hogy megtekinthessék Athén fő látványosságát, az Akropoliszt. Különösen akkor kell sokat várni a kánikulában, amikor Pireuszban kikötnek a nagy tengerjáró hajók, és 2-3 ezer turista zúdul a romokra. A görög kulturális minisztérium idősávokat szeretne bevezetni a helyzet kezelésére.

Sok turista nyaralását megkeserítik a hosszú sorok az Akropolisznál Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 Slideo/Shutterstock. No use without permission./Slideo

Velencében évek óta naprenden van a tömegturizmus korlátozása. A városban alvó turisták már fizetik az 1-5 eurós illetéket éjszakánként, de az egynapos látogatók korlátozására tervezett belépési díj bevezetését egyelőre elhalasztották. Az ott lakók turizmusfóbiája miatt 2021-ben már betiltották, hogy 25 000 tonnásnál nagyobb hajók kikössenek Velencében, így valamelyest csökkent turistaáradat.

A látogatókat más eszközökkel is igyekeznek kordában tartani Velencében.

Több turistát is megbírságoltak és kiutasítottak már például azért, mert kávét főzött a Rialto híd lépcsőjén, félmeztelen képet késíztett egy háborús emlékműnél, vagy épp piknikezett egy 300 éves nevezetességnél.