Lekaparta a sorsjegyeket az üzletben, ahol dolgozott a fonyódi asszony

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A nő egy lottózóban dolgozott, amikor anyagi nehézségei támadtak. Ezen úgy próbált meg segíteni, hogy 2021 decembere és 2022 májusa között 573 darab, összesen 1.120.000 forint értékű sorsjegyet kapart le anélkül, hogy azokért fizetett volna. Abban bízott, hogy nagyobb összegű nyereményhez fog hozzájutni, és abból rendezni tudja a hiányt. Nem járt sikerrel. 
Vágólapra másolva!

Hogy a lebukást elkerülje,

azokat a sorsjegyeket, amikkel nem nyert, megtartotta, és azokat a leltárjelentésekben meglévőként tüntette fel.


Az asszony ezen kívül a lottózó forgalmából több mint 300.000 forintot elvett, így összesen közel 1,5 millió forintos kárt okozott.

Amikor minden kiderült, együttműködött a rendőrökkel, és az okozott kárt közvetítői eljárás keretében teljes egészében megtérítette.

Mivel azonban, akár öt évet is kaphat, az eredményes közvetítői eljárás alapján sem volt törvényi lehetőség az eljárás megszüntetésére,

így az ügyészségnek vádat kellett emelnie ellene. Felfüggesztett börtönre ítélhetik.