Vágólapra másolva!
Óriási sikerrel zárult a budapesti atlétikai világbajnokság. A kilencnapos versenysorozat ugyan augusztus 27-én, vasárnap véget ért, de megannyi felejthetetlen pillanattal gazdagodhattunk a világ harmadik legnagyobb sporteseményének hála. Ebben a cikkben most azokat a pillanatokat és sportolókat próbáljuk összeszedni, amik miatt hosszú évek múlva is emlékezhetünk majd erre a nem mindennapi sportrendezvényre, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Lecsapott az időjárás

Igazi Murphy törvényeként érkezett meg a vihar Budapestre, amikor hosszú évek precíz munkájának köszönhetően indult volna az első nap első programja. A szervezőknek azonban helyén volt az eszük, magabiztosan reagáltak, és a versenyzők, valamint a nézők biztonságát szem előtt tartva tolták el a kezdést, azaz a férfi 20 kilométeres gyaloglás rajtját.

Pár nappal később már nem a tomboló vihar, hanem az egyre hatalmasabb hőség nehezítette meg a közönség és a sportolók dolgát, de erre is profin reagáltak a szervezők. Ha kellett, átrendezték a programot, de a „hőségüzemmódnak" köszönhetően vizet osztottak, illetve a nézők bevihették a lelátóra a saját frissítőiket is, de szétosztottak 50 ezer legyezőt is, a nézők pedig szabadon mozoghattak a stadionon belül, az esetleges napos helyeikről átmehettek az árnyékos oldalakra.

A sportolókra is gondolva 11 tonna jeget táraztak be a világbajnokság idejére, amire szükség is volt, ugyanis több sportoló is rosszul lett, őket hűteni kellett.

Halász Bence

A 26 éves magyar kalapácsvetőről nem túlzás azt állítani, hogy az egyetlen komoly éremesélyesként léphetett a hazai porondon a közönség elé.

Halász Bencét nem nyomta agyon a tét, a selejtezőben egy dobással elérte a selejtezőszintet, így vasárnap este, a nemzeti ünnepen dobhatott az éremért.

Halász Bence az egyéni csúcsához közeli eredménnyel bronzérmet szerzett. Elsőre 80,82 méterre vetette a kalapácsot, amivel 10 centire megközelítette egyéni legjobbját. Volt, amikor vezetett is ezzel az eredménnyel. Halász Bence a harmadik sorozatban új egyéni csúccsal, 81,02 m-es dobással megerősítette a vezető helyét, néhány perccel később azonban jött a fájdalmas bejelentés, hogy ezt a kísérletét érvénytelenítették, amiért kicsúszott a lába a dobókörből. Később Wojciech Nowicki dobta le Halászt, majd a fiatal kanadai Ethan Katzberg lepett meg mindenkit és vette át a vezetést, majd nyerte meg a versenyt.

Halász Bencét nem nyomta agyon a tét Fotó: Csudai Sándor - Origo

Halász később elmondta, szerinte érvényes dobást vettek el tőle, de már ez sem módosított volna a sorrenden és a bronzérmen. Halász a döntő után elmondta, hogy nagyon örül, hogy a családja és a barátai is a helyszínen látták a döntőjét, ugyanakkor elnézést kért tőlük, amiért egyszer sem nézett rájuk a verseny közben, de nem akart kicsit sem kizökkenni.

Halász Bence a magyar atlétika 15. szabadtéri vb-érmét, egyben a 8. bronzérmét szerezte meg Budapesten.

Halász Bence az újításoknak köszönhetően hétfőn este vehette át a vasárnap megszerzett világbajnoki bronzérmét a Medál Plázában, ahol több ezren tapsoltak neki. Ekkor kapta meg az érmét a világ leggyorsabbjává váló Noah Lyles is, aki zokogott az amerikai himnusz közben.

A Medál Pláza összességében akkora sikert aratott, hogy a nemzetközi szövetség elnöke, Sebastian Coe a következő világbajnokságokon is ezt a rendszert preferálja majd.


Holland dráma a célegyenesben

A világbajnokság elején úgy tűnt, átok ül a hollandokon. A kétszeres olimpiai bajnok Sifan Hassan 20 méterrel a cél előtt, az élen haladva esett el a női 10000 méteres síkfutás döntőjében, így végül a dobogóról is lemaradt a budapesti atlétikai világbajnokságon. A női hosszútávfutásra jellemző módon az etiópok és a kenyaiak csatáját lehetett várni, de az olimpiai címvédő Sifan Hassant ehhez úgy tűnt, le kell szakítaniuk. A holland atléta ugyanis híresen jó hajrázó, így amikor 300 méterrel a vége előtt átvette a vezetést, a stadion ovációba kezdett és biztosra vette, hogy a holland 2019 után ismét világbajnok lesz ebben a számban.

A holland Sifan Hassan (b2) elesik a későbbi győztes etióp Gudaf Tsegay (b) mellett a női 10000 méteres síkfutás döntőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. Jobbról a későbbi második helyezett Letesenbet Gidey (j2) és a harmadik Ejgayehu Taye (j) Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A célegyenesben azonban Gudaf Tsegay mellé ért, és őrült sprint vette kezdetét. Noha Hassan végig előrébb volt néhány centivel, 20 méterrel a cél előtt elvesztette az egyensúlyát. Tsegay így először nyerte meg ezt a számot világbajnokságon, ráadásul végül hármas etióp sikert láthatott a közönség, miután Hassan a feltápászkodása után mindössze a 11. helyen ért célba.

A nap zárásaként a 4x400 méteres vegyes váltóra került sor, és az amerikaiak, valamint a hollandok kezdtek a legjobban, az első férfi és az első női versenyző után bő egy másodperc volt az előnyük a harmadik britekkel szemben. Miután az utolsó váltás is jól sikerült, biztosra lehetett venni, hogy Femke Bol Hollandiát vezeti győzelemre, ám akárcsak Hassan, ő is elvesztette az egyensúlyát közvetlenül a cél előtt és elesett.

Femke Bol nyert helyzetben óriásit esett Forrás: AFP/Jewel Samad

Így az Egyesült Államok 3:08,80-as világcsúccsal lett világbajnok a britek, és végül a csehek előtt. A harmadik helyen beérő

Bol ugyanis a bronzérmet nem kaphatta meg, miután a váltóbot Bol nélkül berepült a célba,

így hivatalosan Hollandia nem fejezte be a versenyt, és a csehek lettek a harmadikak.

Femke Bol kapcsán el kell mondani, hogy így is nyert két világbajnoki címet. 400 gáton a papírformának megfelelően diadalmaskodott, majd a világbajnokság utolsó napján a női 4x400 méteres váltóval újabb aranyat szerzett.

Az amerikaiak eldöntőbeli kizárásával holland-jamaicai párharcot lehetett várni, és ez is történt, ennél drámaibb pedig nem is lehetett volna. A végig vezető jamaicaiakat Femke Bol több méteres hátrányból a legjobbkor érte utol: három méterrel a vége előtt előzött és nyerte meg Hollandia számára a világbajnoki címet, végleg elfeledtetve az első napi kudarcot.

Egy lépés a vb-n

A férfi 400 méteres gátfutás első előfutamában a jamaicai Assinie Wilson versenye néhány méterig tartott a budapesti atlétikai világbajnokságon.

Wilson a rajtpisztoly eldördülése után elrúgta magát a rajtgéptől, ám ezután megbotlott és elesett. Végül nem is próbálkozott tovább a 21 éves kingstoni gátfutó, és inkább visszasétált az öltözőbe, meg sem várva a címvédő Alison Dos Santos által megnyert futam végét.

Neki ez volt az egyetlen versenyszáma a jamaicai fővárostól mintegy 7000 km-re fekvő Nemzeti Atlétikai Központban. Később kiderült, a bemelegítés során Wilson combizomsérülést szenvedett, így minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy nem tudott jól rajtolni.

Hasra esett és supermanként repülő távolugró, cigánykerekező gerelyhajító

A női távolugrás döntőjének első sorozatában Larissa Iapichino különleges módon érkezett meg a homokkal teli gödörbe. Az idei fedett pályás Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző olasz atléta nekifutásánál még nem történt probléma, ám az ugrása előtt belépett, majd az egyensúlyát elveszítve lényegében hassal előre érkezett a homokba.

Nem ő volt az egyetlen, aki érdekesen landolt a gödörben: a férfi távolugrás döntőjének harmadik sorozatában a jamaicai Carey Mcleodnak megcsúszott a lába az elugrás pillanatában, így hassal érkezett a homokba, ami előtt szinte supermanként repült.

Leandro Ramos, a portugál gerelyhajító is érdekesen landolt, miután elengedte a szert, még vitte tovább a lendület és egy kézen átfordulásst követően fogott talajt.

Sha'Carri Richardson a világ tetején

23 évesen, megannyi botrány után felért a csúcsra, és a világ leggyorsabb futónőjévé vált az amerikai atléta. A kilences pályán futott 10,65 másodperces világbajnoki csúcsot, ami még nagyobb bravúr.

Richardson a tokiói olimpia előtt bukkant fel a világ élmezőnyében, és nemcsak az extravagáns külsejével, hanem a teljesítményével is, U20-as világbajnokként. 2021 tavaszán aztán minden idők hatodik legjobb idejét produkálta, de az általa megnyert olimpiai válogató után
egy doppingellenőrzés során marihuána nyomaira bukkantak a szervezetében, így nem lehetett ott Tokióban.

Az amerikai Sha'Carri Richardson a női 100 méteres síkfutás elődöntőjében Fotó: Csudai Sándor - Origo

Erre úgy reagált az édesanyját egy héttel korábban elvesztő atléta, hogy "ember vagyok", ennek ellenére az eredményein meglátszottak a történtek és az, ahogy az amerikai média elbánt vele. 2022 elejére valamelyest összeszedte magát, de tavasszal megint nem futott igazán jó időeredményeket, így lemaradt a hazai világbajnokságáról. Idén pedig az is előfordult vele, hogy addig balhézott egy repülőgépen egy légiutas-kísérővel, amíg leszállították a járatról.

Sha'Carri Richardson többek között példaképét, Shelly-Ann Fraser-Pryce-t is megelőzte a döntőben. A jamaicai sprinter 10 vb-arany és 4 vb-ezüst után élete első vb-bronzérmét szerezte a 100 döntőjében. Olimpián ugyanez a mérleg 3-4-1 az immáron 36 éves édesanyának.

Richardson Budapesten nyert még egy aranyat a 4x100-as váltó tagjaként, 200 méteren pedig egyéni legjobbjával bronzérmes lett.

TOVÁBBI ÉRDEKES TÖRTÉNETEKÉRT LAPOZZON