Csak hajszálon múlt a gyalogos élete a Hungária körúton - videó

Vágólapra másolva!
Budapesten, a Hungária körúton hatalmas sebességgel hajtott át a piroson egy autós. Közben a gyalogosok zöldet kaptak, egy nő pedig a zebrán sétált át. Még időben észrevette az autót és meg tudott állni, de így is csak millimétereken múlott a tragédia – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A piros lámpánál várakoztak az autók a Hungária körút és a Mogyoródi út kereszteződésénél, közben egy gyalogos a zöld lámpánál éppen átsétált a zebrán. Ekkor egy autós lassítás nélkül áthajtott a piroson és a zebrán is.

A nő az utolsó pillanatban észrevette a kocsit, meg tudott állni, amivel megmentette az életét.

Egy vezetéstechnikai szakértő szerint a sofőr több szabályit is megszegett. Főleg éjszaka, rosszabb látási viszonyok között fokozottan kell figyelni lámpákra, autósokra és gyalogosokra, a sebességhatárt is be kell tartani.

A gyalogosokat felháborította az eset, az egyikük ügy fogalmazott a Tényeknek, hogy a sofőrnek nem lett volna szabad jogosítványt kapnia.