Karácsonyék pénzmosási botránya: a teljes dollárbaloldal tudott róla

KARÁCSONY Gergely; KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Angéla; GYURCSÁNY Ferenc ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ beszél ellenzék főpolgármester-jelölt kampányzáró rendezvény Közéleti személyiség foglalkozása polgármesterjelölt politikus politikusnő SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY vála
Budapest, 2019. október 12. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A baloldal ma inkább egy maffiaszerű hálózatként működik, ahol illegális külföldi pénzek mozognak külföldi és hazai céghálózaton, valamint közvetítőkön keresztül, sőt még hivatalos dokumentumok meghamisításától sem riadnak vissza – jelentette ki Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője arról is beszélt, hogy elképzelhetetlen, hogy a baloldali pártvezetők ne tudtak volna a külföldi pénzekről. Az elemző leszögezte: Gyurcsány Ferenc számára Karácsony Gergely egy megfelelő főpolgármester-jelölt, hisz a jelenlegi főpolgármester könnyen irányítható és befolyásolható.
Vágólapra másolva!

Nyomozás indulhat Karácsony Gergely bizalmi embere, Perjés Gábor valótlan tartalmú vagyonnyilatkozataival kapcsolatbantudta meg a Magyar Nemzet. Mi az oka, hogy egyre több „csontváz esik ki a szekrényből" a baloldalon?

A baloldal a tavalyi országgyűlési választás előtt úgy gondolhatta, hogy az összefogás és a külföldi támogatás együtt elég lesz ahhoz, hogy kormányváltásra kerüljön sor Magyarországon.

Kormányváltás esetén nem engedték volna, hogy ezek az ügyek kiderüljenek. A győzelem viszont elmaradt, sőt Márki-Zay Péter fegyelmezetlenségének köszönhetően a hatóságok politikai nyomástól mentesen elkezdhették a nyomozást.

A hatóságok alapos munkájának köszönhetően sorra derülnek ki az újabb és újabb részletek a külföldi támogatásokkal kapcsolatban. Miután ebben az illegális akcióban nem egy-egy személy vett részt, hanem szinte a teljes baloldali elit, így egyre több baloldali politikusról derül ki, hogy a guruló dollárok ügyében mely részfeladatokért volt felelős.

Perjés Gábor vagyonnyilatkozataival súlyos gondok vannak Forrás: Magyar Nemzet

Tehát a nap nap után kibukó fővárosi botrányokat követően az adóhatóság immár nemcsak költségvetési csalás, hanem pénzmosás gyanújával is nyomoz a főpolgármester mozgalmának pénzügyei miatt. Karácsony Gergely a napokban több interjút is adott, a felmerülő kérdésekre azonban nemegyszer mellébeszéléssel, mi több, valótlanságokkal válaszolt. Miért nem képes vállalni a felelősséget a főpolgármester?

Karácsony Gergely politikusként még sosem vállalt semmiért sem felelősséget, ez most sincs másként.

Jelen esetben viszont nemcsak politikai, hanem akár jogi felelősségre vonásról is beszélhetünk, ugyanis Karácsony Gergely és barátai immáron hivatalos jegyzőkönyveket hamisítottak, és ezzel megpróbáltak megvezetni egy hazai bankot. Amennyiben minden törvényes lett volna, akkor Karácsony Gergely nem kényszerülne arra, hogy folyton mellébeszéljen, így viszont pont saját magát buktatja le, és saját magát teszi egyre gyanúsabbá. A főpolgármester helyzete egyre rosszabb, hisz a magyarázkodása hiteltelen, és egyre inkább ráég az a több mint 520 millió forintos támogatás, amit külföldről kapott.

Az ellenzék legnagyobb erejét képviselő Gyurcsány Ferenc levegőnek nézte a Magyar Nemzet stábját, amikor Karácsony botrányáról kérdezték. Mondhatjuk, hogy a DK elnöke a hallgatásával próbálja védeni a főpolgármestert?

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal látványosan hallgat, valahányszor a guruló dollárok ügye napirendre kerül. A hallgatás egyértelmű oka, hogy a baloldal számára kellemetlen ez az ügy, és a politikai kockázatok mellett az esetleges jogi kockázatokat is szeretnék elkerülni.

Elképzelhetetlen, hogy a baloldali pártvezetők ne tudtak volna a külföldi pénzekről, így nemcsak Gyurcsánynak vannak kellemetlen információi Karácsony Gergelyről, hanem a főpolgármester is tudna olyan információkat megosztani, melyek nehéz helyzetbe hoznák a bukott miniszterelnököt.

A hallgatással tehát elsősorban nem a másikat, hanem éppenséggel saját magukat védik. Továbbá azt se felejtsük el, hogy

Gyurcsány Ferenc számára Karácsony Gergely egy megfelelő főpolgármester-jelölt lenne, hisz a jelenlegi főpolgármester könnyen irányítható és befolyásolható.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Forrás: Origo

A kétes hátterű finanszírozás másik fő haszonélvezője Karácsony Gergely mellett Márki-Zay Péter lett, aki be is lépett a 99 Mozgalomba. Lehetséges, hogy ahogyan korábban már előfordult, végül Márki-Zay Péter fogja lebuktatni a főpolgármestert?

Márki-Zay Péter a 2022-es baloldali kampány legkockázatosabb, legkiszámíthatatlanabb eleme volt. A bukott miniszterelnök-jelölt fegyelmezetlensége pedig nem változott a tavalyi választás óta, mindössze annyi történt, hogy sértett emberré vált. A választás estéjén Márki-Zay Péter egyedül maradt a színpadon, sőt már aznap este a baloldali pártok ellene fordultak, így érthető a bukott miniszterelnök-jelölt részéről a sértettség és a bosszúvágy.

Hogyan hatnak ezek a botrányok a baloldal megítélésére?

A guruló dollárok ügye egyértelműen negatív hatást gyakorol a baloldali pártok megítélésére. A Nézőpont Intézet júniusi kutatása szerint

még a baloldaliak 41 százaléka is elutasítja a külföldi támogatást, sőt a baloldaliak 49 százaléka a jogszabályok szigorítását szükségesnek tartja a külföldi finanszírozások visszaszorítása érdekében.

A dollárbaloldal számára az is további kellemetlenséget fog jelenteni, hogy a kormánypártok egy szuverenitást védő törvénycsomagot fognak előterjeszteni, ami megakadályozza, hogy álcivilek, a magyar törvényeket kijátszva, megsértsék a magyar választások tisztaságát. Ebben az ügyben a baloldali pártoknak a saját szavazói megnyugtatása céljából az lenne az érdekük, hogy támogassák a kormánypártok törvényjavaslatát. Az eddigi tapasztalatok alapján viszont arra lehet következtetni, hogy a dollárbaloldal ahelyett, hogy a saját szavazóinak akarna megfelelni, inkább a külföldi támogatók oldalára fog állni.

Mennyire vehetőek komolyan a baloldali pártok, amikor konkrét koncepciók és javaslatok helyett „csak attól hangos a sajtó", hogy ismét újabb botrányba keveredtek?

A baloldal célja, hogy újra kormányzati pozícióba kerüljenek, ehhez ugyanakkor el kell hitetniük a szavazókkal, hogy alternatívát jelenthetnek a Fidesz-KDNP-vel szemben. A cél elérése érdekében egy kiforrott és érthető koncepciót kellene letenniük az asztalra, mely tervezet választ kísérel adni az emberek mindennapi problémáira.

Ehelyett a baloldal ma inkább egy maffiaszerű hálózatként működik, ahol illegális külföldi pénzek mozognak külföldi és hazai céghálózaton, valamint közvetítőkön keresztül, sőt még hivatalos dokumentumok meghamisításától sem riadnak vissza.

Egy ilyen portfólióval legfeljebb a legradikálisabb baloldali szavazók hajlandóak megbékélni, miközben a mérsékelt, kormányellenes érzelmű szavazók és a bizonytalanok inkább otthon maradnak, vagy egyenesen a jobboldalra szavaznak.