Vége a gyönyörű magyar színésznő házasságának: itt vannak az új, megdöbbentő részletek

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Som-Balogh Edina férje
Vágólapra másolva!
Ahogy arról beszámoltunk, több mint egy évtizednyi házasság után válik Som-Balogh Edina. Az egykori szépségkirálynő és zeneszerző férje már szét is költöztek.
Vágólapra másolva!

– Csak a legközelebbi barátok tudtak arról, mi zajlik kettejük között. Persze, voltak jelei a dolognak, hiszen Edina már akkor elkezdett távolodni a férjétől, amikor az édesanyja beteg lett, és ezen csak rontott, hogy pár évvel később Krisztián is ezen ment keresztül az édesapjával – mesélte egy ismerős.

Ezt megerősíti, hogy Edina arról beszélt egy friss interjúban, miszerint

hetente akár több napot is külön töltöttek,

ebben az élethelyzetben pedig nem lehetett nem eltávolodni.

– Már számtalanszor szóba került köztük a válás, de a gyerekek miatt mindenképpen szerették volna ezt elkerülni.

Többször sikerült is megmenteni a házasságukat,

hiszen egy-egy rossz periódus után mindig új lendületet kapott a kapcsolatuk. Ám előbb-utóbb azon kapták magukat, hogy sokkal inkább szülőként élnek egymás mellett, mint házaspárként. Végül Edina mondta ki, hogy

szeretne még boldog lenni,

megadni az esélyét, hogy újra rátaláljon a szerelem, és ehhez jobb, ha külön utakon folytatják az életüket. Ez a kijelentés Krisztiánt sem lepte meg, hiszen ő is tudta, hogy

nem tartható sokáig a jelenlegi állapot

– mondta az ismerős.

Som-Balogh Edina és Som Krisztián Forrás: Facebbok/Som-Balogh Edina

Edina és Krisztián a gyermekeiket továbbra is szeretetben és egyetértésben nevelik, sőt, az sincs kizárva, hogy közös nyaralásokra is elutaznak majd. A történtek feldolgozáshoz azonban még időre lesz szükségük.

– Annyit sírtam anyukám betegsége óta az elmúlt években, hogy az, hogy a válásunk miatt is sírok, már nem is olyan különös, de egyébként megvisel. Olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiket korábban nem tapasztaltam – idézi a Blikk a hot! magazinnak nyilatkozó Som-Balogh Edinát.