Vágólapra másolva!
A Juventus világbajnok futballistája, az augusztusban pozitív doppingtesztet produkáló Paul Pogba akár négy éves eltiltás is kaphat.

A 30 éves francia középpályás a Serie A idei szezonjának első fordulójában, az Udinese otthonában 3-0-ra megnyert meccs után adott pozitív mintát, a tesztoszteron szintje volt a megengedettnél magasabb. Érdekesség, hogy Pogba az említett meccsen nem is lépett pályára, a kispadról nézte végig a torinói csapat győzelmét, majd az esetet követően a focista játékjogát azonnali hatállyal, ideiglenesen felfüggesztették.

Pogba ügyében új fejlemény, hogy a második doppingtesztje is pozitív eredményt hozott, ezért akár négy évre is eltilthatják a világbajnok labdarúgót.

A Nemzeti Sport megírta, hogy amennyiben a Juventus játékosa képes bizonyítani, hogy tudtán és akaratán kívül került szintetikus tesztoszteron a szervezetébe, akkor az eltiltás a felére csökkenhet, szerencsésebb esetben pedig néhány hónapos eltiltással is megúszhatja az ügyet.