Karikó Katalin a Nobel-díj elnyerése után minden szempontból a figyelem középpontjába került. A világhírű kutató biológusnak már nem csak a tudományos eredményei tartják lázban az embereket, hanem lényegében minden apróság, ami az Alföldön nevelkedett tudósnőről tudni lehet.
Most a köztelevízió Szerelmes földrajz című műsorából tudhattunk meg többet a friss Nobel-díjas asszonyról, akinek rögtön egy dupla adást szenteltek a szerkesztők.
Az én Szerelmes földrajzomhoz két város tartozik. Kisújszállás, amely az Alföld közepén van, itt nőttem föl, itt jártam iskolába, itt laktak a szüleim, itt éltem 18 éven át. A másik város pedig Szeged, ahol az egyetemen tanultam, ahol a férjemmel megismerkedtem, ahol a kislányom született. Ott tanultam, dolgoztam és ez a másik város, amelyik a szívemhez oly közel áll
– meséli Karikó Katalin a kisújszállási szülői ház verandáján ülve, amit a család együtt épített.
A vágóképekből és a gyermekkori fotókból mi is betekintést nyerhetünk ebbe a különleges miliőbe, ahonnan elindult világhódító útjára. Kiderül az is, hogy az oszlopokat Karikó Katalin maga festette zöldre, amit valószínűleg azóta sem festettek újra, illetve hogy korábban egy kisebb vályogházban laktak. Sokat kellett nélkülözniük, a házba nem volt bevezetve például a víz, de gyerekként ezzel ő nem is foglalkozott, a szerető család és a kert bőven elég volt a gyermeki lelkének - emeli ki a Promotions.hu.
A családi vályogház után Karikó Katalin meglátogatja általános iskoláját is, ahol ismét elöntik a nosztalgikus emlékek. Itt meséli el a riporternek, hogy egy alkalommal levelet írtak Szent-Györgyi Albertnek, akinek még a címét sem tudták, de a levél mégis eljutott hozzá és válaszolt is!
A Szerelmes földrajz Gyémánt és arany - Karikó Katalin kutató biológus 2/1. rész ide kattintva megnézhető.