Elképesztő vagyont hagyott hátra Matthew Perry

Jóbarátok, Friends, Matthew Perry
Vágólapra másolva!
A Jóbarátok színészei voltak az elsők, akik egy sorozat egyetlen részéért egymillió dollárt kaptak. Köztük persze a hétvégén meghalt Matthew Perry is. Perry később több sikerfilmben, és más sorozatban is szerepelt, ráadásul kifejezetten jól fektette be a pénzt. Így óriási vagyont hagyott hátra.
Vágólapra másolva!

Matthew Perry és jóbarátokos szereplőtársai 2002-ben bekerültek a filmes történelemkönyvekbe

ők voltak az elsők, akik 1 millió dollár feletti (egészen pontosan a csúcson 1,72 millió dolláros - 622 millió forintos) fizetést kaptak epizódonként.

A hatfős szereplőgárda csoportosan tárgyalt a gázsijukról, és azzal fenyegetőztek, hogy elhagyják a sorozatot, ha nem kap mindegyikük ugyanakkora összeget. Ezzel tudták elkerülni, hogy a féltékenység beférkőzzön közéjük, és nem is esett szét a szereplőgárda, ahogy más sorozatoknál a fizetési különbségek miatt.

Akkoriban ez számított a valaha volt legnagyobb fizetésnek egy 30 perces tévéműsorért, és ez óriási fizetésemelés volt ahhoz képest, amit a színészek a sorozat kezdetekor, a képernyőre kerülésükkor kaptak.

A Jóbarátok sztárjai Forrás: MoziStar

Korábban Matthew Perry, Jennifer Aniston, Lisa Kudrow, Courtney Cox, Matt LeBlanc és David Schwimmer állítólag 14 260 dollárt (ötmillió forintot) kapott az első részekért. A harmadik évadtól a MarketPlace szerint a szereplők már 63.381 dollárt (22 millió forint) kerestek epizódonként.

Perry saját maga mintegy 90 millió dollárt (32,5 milliárd forintot) keresett csak a Jóbarátok sorozattal a tíz évad alatt.

Azután, hogy a Jóbarátok 2004-ben véget ért, a színészek elérték, hogy ezt követően is kapjanak fizetést a sorozat ismétléseiből. A Warner Bros évente nagyjából 1 milliárd dollárt keresett a sorozat ismétléseiből, az USA Today 2015-ben felfedte, hogy a hat szereplő ennek 2 százalékát vitte haza, ami körülbelül 20 millió dolláros éves bevételt jelentett. 2021-ben pedig a színészek ismét összejöttek a Jóbarátok: Újra együtt film kedvéért, amiért több mint 2,5 millió dollárt kaptak.

Jóbarátok szituációs komédia sorozat Forrás: Collection ChristopheL via AFP/Warner

A nagy fizetés ellenére Perry azon kevés hollywoodi sztárok egyike volt, akik munkás színésznek mondhatták magukat, és a reflektorfényben töltött idő alatt több különböző tévéműsorban és sikerfilmben is szerepelt. Ezek közé tartozott a Bruce Willis főszereplésével forgatott Bérgyilkos a szomszédom első és második része, a Bolond szél fúj, amelyben Salma Hayek volt a partnere, a Pereld a nőt! Elizabeth Hurley-vel, és a Megint 17 Zac Efron mellett. De más sorozatokban is láthatták a rajongói, ilyen volt a Mr. Sunshine, a Csoportban marad és a Furcsa pár.

Furcsa pár, Matthew Perry és Thomas Lennon Forrás: CBS

Perry az évek során az ingatlanpiacon is aktívan tevékenykedett, befektetett és fejlesztett ingatlanokat, valamint néhány saját, több millió dolláros otthona is volt Kaliforniában. Különböző ingatlanokat vásárolt és adott el szerte az államban, a legutóbbi, 5 millió dolláros házát például idén júniusban adta el a Hollywood Hillsben.

Halálakor Perry becsült nettó vagyona a Celebrity Net Worth szerint nagyjából 120 millió dollár volt, köszönhetően színészi karrierjének, valamint produceri és forgatókönyvírói munkájának.

Forrás: NZ Herald