VMSZ-alelnök: Folyamatos rendőri jelenlétre van szükség a szerb-magyar határon

Horgos, migrációs helyzet, migráns, Szerbia, illegális bevándorlás, migránsok lőttek egymásra Horgoson, halottak
Horgos, 2023. október 30. A szerb belügyminisztérium által közreadott felvételen szerb rendőrök migránsokat vesznek őrizetbe a magyar határnál levő Horgosnál 2023. október 29-én. A szerbiai hatóságok több száz rendőrt vezényeltek a Magyarországgal közös határszakaszra azt követően, hogy október 27-én hajnalban lövöldözés tört ki migránsok között Horgosnál. A három halálos áldozatot követelő incidenssel összefüggésben hat migránst állítottak elő, négyen afgán, ketten török állampolgárnak vallották magukat. A szerb-magyar határ mentén több ezer migráns vár arra, hogy átszökhessen az Európai Unióba. MTI/AP/Szerb belügyminisztérium
Vágólapra másolva!
A szerb különleges erők, illetve a rendőrségi egységek folyamatos jelenlétére van szükség a szerb-magyar határon, a lakosság jogosan várja el, hogy őrizzék a biztonságukat - fogalmazott Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke, a szerbiai parlamenti párt frakcióvezető-helyettese a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Kovács Elvira a szerbiai migrációs helyzetről azt mondta: egy ideje több rendőr, csendőr van a térségben a terepen, a VMSZ már 2015 óta hangoztatja, hogy kezelhetetlen az ottani helyzet, és "nyilván az elmúlt időszakban csúcsosodott a probléma".

Kezelhetetlen a helyzet

A politikus szerint "a migránsok folyamatosan ott lesznek", és amennyiben esetleg csökkenne egy kicsit a rendőri jelenlét, "ők azonnal jelzik ezt a Belügyminisztériumnak, és folyamatosan kérik, hogy kövessék a problémát, gyűjtsék össze a migránsokat és vigyék őket befogadóközpontokba".

Kovács Elvira a kérdésre, hogy meddig maradnak a szerb különleges erők és a rendőri egységek a határon, azt mondta, nagyon régóta kérik a folytonos, fokozott jelenlétüket. Felidézte: kezdetben csak olyan akciók voltak, hogy összegyűjtötték a migránsokat, "volt olyan is, hogy busszal és nagyon nagy számban", aztán elmentek. A rendőrség és a szerb kormány azonban belátta, hogy ez egy állandó probléma, amit folyamatosan kezelni kell.

Mint mondta, a befogadóközpontokat azért állították fel, hogy a migránsok oda kerüljenek, "de ők felbátorodtak, megengedték nekik, hogy szabadon sétáljanak". Emlékeztetett, hogy 2015-ben például "Magyarkanizsa, Horgos, illetve magyar önkormányzati települések voltak a célpontok, majd a Törökkanizsa községhez tartozó Majdány-Rábé". Az ottani lakosság jogosan érezte azt, hogy nincs biztonságban - jegyezte meg.

Kovács Elvira: Folyamatos rendőri jelenlétre van szükség a szerb-magyar határon Forrás: Facebook/Kovács Elvira

Szavai szerint "a migránsok szabadon sétálnak különböző településeken, a határ közelében, miközben a jogszabályok szerint dokumentumok nélkül ismeretlenek ezt nem tehetnék meg". Megfogalmazása szerint

A műsorban elhangzott: a migrációs helyzet kezelésében Magyarország és Szerbia együttműködik, és ez jelentős részben a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) is köszönhető. Nemcsak azért, mert jelzik a problémát, hanem mert együttműködnek a helyi politikával. Ebben nagyon nagy szerepe volt a hétfőn elhunyt Pásztor Istvánnak, aki a VMSZ elnöke volt, és akinek szombati temetésén jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök is.

Életét adta a vajdasági magyar közösségért

Kovács Elvira úgy fogalmazott, hogy Pásztor István "az életét adta a vajdasági magyar közösségért", és valóban az utolsó napokig küzdött mindazért, ami a politikájuk alapja, hogy nekik a szülőföldjükön kell megmaradniuk, "de ugyanakkor az anyaországgal építve a viszonyt".

Pásztor István az elmúlt tizenhárom évben rengeteget dolgozott azon, hogy a magyar szerb-viszonyok ma "történelmi szinten legyenek" - jelentette ki a párt alelnöke. Hangsúlyozta: folytatniuk kell a munkát.
Kovács Elvira emlékeztetett: Szerbiában szerdán írták ki a parlamenti választásokat. Pásztor István instrukciói alapján elkészült a választási programjuk, amelynek pontjai között szerepel a migrációs válság kezelése, Európa jövője, a szuverenitás és nem utolsósorban a magyar-szerb viszonyok erősítése - tájékoztatott.

"Nekünk itthon, Szerbiában, a Vajdaságban kell boldogulnunk" - hangsúlyozta a VMSZ alelnöke.